Azt, ami végül is megtörtént, vagyis a több mint négy évig tartó háborút, melyben tízmillió ember és hatalmas anyagi érték pusztult el, valamennyi nagyhatalom részt vett és a világkapitalizmus rendszere kis híján megrendült – nos, ezt persze senki sem akarta.
De akart háborút a Monarchia Szerbia ellen, hogy agresszív szomszédját legyőzze és megtörje, vállalva egy nagyobb általános háború kockázatát is. Akarta a háborút Németország, mert úgy vélte, most még legyőzhető az orosz-francia koalíció; és hátha Anglia kívül marad a háborún… Úgy tűnik, a németek felelőssége a legkonkrétabb és a legvilágosabb: a merényletet követő válság során Németország súlya volt a legnagyobb abban, hogy az adott pillanatban legyen-e háború, vagy sem: biztatása nélkül a Monarchia nem mert belevágni.
Háborúval számolt Franciaország is, igaz, annak kirobbantását évekkel későbbre látta ideálisnak, miután lefutnak fegyverkezési programjai. Oroszországnak döntő szerepe volt a háború kirobbantásában, mert arra biztatta Szerbiát, utasítsa el az ultimátumot; noha eredetileg az oroszok is csak 1917-re terveztek háborút. Nagy-Britannia megpróbálta diplomáciai közvetítéssel megakadályozni a háború kirobbanását, de elvállalta azt, amikor missziója meghiúsult.
Ki hát a felelős? Mindenki, és senki sem.
A háborús felelősség súlya mégsem egyforma. Németország, Franciaország és Oroszország felelőssége nagyobb, a békekereső status quo hatalom Nagy-Britanniáé és a szorongatott Monarchiáé kisebb. Szerbia sem tekinthető egyszerűen a nagyhatalmi játék ártatlan áldozatának. Politikai tervezése, ha nem is 1914-re, de számolt a hatalmas szomszéddal való fegyveres összeütközéssel, mert el akarta hódítani annak délszláv területeit. A szerb törpe imperializmust csak mérete, és nem erkölcsi minősége különbözteti meg a nagyhatalmaktól, melyek rövid vagy hosszabb távon, de valamennyien számoltak, terveztek a nagy összecsapással.
