Véres harcok az Ardennekben

A német és az angol-francia főseregek első összecsapásait határcsatáknak is nevezik. Az ekkor Németországhoz tartozó Lotharingiában a franciák léptek fel támadólag. Kezdeti sikereket értek el, de a bekerítés fenyegetése elől kénytelenek voltak visszavonulni. Véres harcok folytak a francia-belga határon lévő kis középhegységben, az Ardennekben.

A rendkívül súlyos harcokban a támadásra és védekezésre egyaránt kiképzett németek jobbnak bizonyultak, mint a csak a támadást erőltető franciák. A francia hadseregek súlyos veszteségeket s végül vereséget szenvedtek. Visszavonulásukat Joffre parancsnok ekkor még ideiglenesnek hitte.

A Sambre folyónál folyó harcok is francia visszavonulással végződtek. Az ekkoriban ezért sokat bírált francia tábornok, Lanrezac valószínűleg megmentette hadseregét, vagyis az adott helyzetben jól döntött.

A határcsatákat a németek nyerték. A két fél közel azonos erőkkel rendelkezett, ami a katonák számát illeti – sőt az antant még némi túlerőben is volt: csaknem 1,1 millió katonájával kilencszázezer német állt szemben.

A németek a tüzérségben megmutatkozó fölényüknek köszönhették sikereiket, valamint annak, hogy a franciák nem ismerték fel a németek valódi céljait (és ennek megfelelően hadseregeik tényleges elhelyezkedését és mozgását). Szerepet játszott az is, hogy a franciákat csak támadásra képezték ki, a védekezés taktikáját menet közben kellett kitapasztalniuk, megtanulniuk.