A világháború kitörésének egyik (nem a legfontosabb) oka a Monarchia vegyes nemzetiségi összetétele, a Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Magyarországon élő szerb kisebbség problémája, és ezzel összefüggésben Szerbia irredenta politikája volt. A makacsul fennmaradó konfliktus valószínűvé tette, hogy az csak háborúval rendezhető, ha egyáltalán.

(No persze, Szerbia és a Monarchia ismétlődő konfliktusa önmagában csupán háborút, s nem világháborút emelt a lehetőségek birodalmába. Világháború a német-angol és német-francia, kibékíthetetlennek tűnő ellentétek miatt tört ki. A Monarchia balkáni akcióit és pozícióit a nyugati hatalmak tulajdonképp német akcióknak ill. pozícióknak látták).

A Monarchia szerb lakossága a háborúban nem saját hazájával, hanem Szerbiával szimpatizált. 21 magyarországi katona szerb hadifogságba esvén felvételét kérte a szerb hadseregbe. A Narodna Obrana szerb nemzeti szervezet tizenhárom dezertálásról tudott. A horvátországi szerbek magatartása is hasonló.

A jelenség tükrözi a Monarchia soknemzetiségű szerkezetének és e soknemzetiségű összetétellel nem adekvát belpolitikának anakronisztikus voltát. A soknemzetiségű államalakulat szétesését vagy föderatív-demokratikus átalakítását szinte szükségszerűvé tette a sajátos nemzetiségi szerkezet és a sikeres háborúk után álló nacionalista szomszéd együttállása.

A baj csak az, hogy sem a szerb tervek és álmok, sem a későbbi valóság nem nemzetállamokat emelt a soknemzetiségű ország helyébe. Ha egy nagy soknemzetiségű, liberális-alkotmányos birodalom helyébe több soknemzetiségű, kevésbé liberális és alkotmányos állam lép, az vajon megold-e bármit is?