Keresztély dán király közvetítő szerepre ajánlkozott egy általános béke érdekében. Ezt kívánta a német hadvezetés felhasználni arra, hogy különbékét kössön Oroszországgal. A dán király erre már nem vállalkozott, Andersen dán államtanácsos azonban egy ilyen irányú puhatolózásnak is elébe állt.
A Monarchia ekkor ellenezte ezt a különbékét, mert attól tartott, hogy túlerejű szövetségese Ausztria-Magyarország rovására egyezkedik majd az oroszokkal.
Az orosz kormányzat a dán, majd svéd közvetítéssel folyó különbéke-tapogatózások során előbb a közeli győzelmek reményében utasította el a különbéke gondolatát; később, az 1915. májusi, nyári vereségek nyomán pedig már azért, mert vesztes pozícióból csak hátrányos béke köthető. „Meg kell várni a majdani katonai sikereket, s azok birtokában tárgyalni a németekkel!” Az első békekísérletek kudarcba fulladtak.
A világháború sajátossága, hogy a résztvevők csak katasztrofális helyzetben, az összeomlás fenyegetése hatására hajlottak békére – de még ilyen helyzetben sem mindig.
