Míg Elzász-Lotaringia visszaszerzése a francia hadicél-politika nyíltan vallott és minden francia által támogatott célkitűzése volt, korántsem hangoztatták merészebb terveiket. A francia politika stratégiai célja Németország megroppantása, vagyis lehető legnagyobb mértékű meggyengítése.
Váljék Németország másodrangú hatalommá Franciaország árnyékában! Csakhogy e cél eléréséhez Franciaország nem eléggé erős. A német állam demográfiai, gazdasági és katonai potenciálja is nagyobb. Ezért a francia hadicélok eléréséhez külső támogatás kellett.
Mivel Nagy-Britannia egy legyőzött, katonailag meggyengített, de gazdaságilag erős, intakt Németországot akart, a külső támogató csak Oroszország lehetett. Az alku lényegét így lehetne megfogalmazni: az oroszok közömbösek Franciaország nyugat-európai térnyerése iránt – cserébe a franciák nem akadályozzák Oroszország kelet-közép-európai gyarapodását.
A nagy, általános célt konkrétabb – a széles közvélemény és a külföld előtt egyelőre szintén titkolt – célok egészítették ki: meg kellene szerezni a Rajna-balpartot, esetleg a jobb part iparvidékeit is. A megszerzés hogyanját illetően megoszlottak a vélemények. Az óvatosabbak bábállam létrehozására vagy korlátozatlan idejű katonai megszállásra és gazdasági ellenőrzésre gondoltak, a radikálisabbak bekebelezésre.
Az 1870-es vereség után Franciaország tetemes hadisarcot fizetett Németországnak. Kifizetését ugyan nem örvendetes, de becsületbeli kérdésnek tartották. Most itt is elérkezettnek látszott a revans ideje: a vereség után a németek fizessenek hatalmas hadisarcot – avagy, képmutatóbb megfogalmazásban: háborús jóvátételt.
A francia imperializmus nem (vagy alig) maradt el mohóságában a némettől. Ugyanis a franciáknak további tervei is voltak.
