Tervek Törökország felosztására

Az egykor oly hatalmas világbirodalom, Törökország már a XIX. században is „Európa beteg embere” – nem nagyhatalom, hanem egyre inkább nagyhatalmak vadászterülete. A világháborút megelőző fél évszázad a néha együttműködő, gyakrabban súrlódó nagyhatalmak törökországi félgyarmati behatolásának időszaka. Ebből a versenyfutásból a századforduló után Németország került ki győztesen.

A francia és brit hadicél-tervezgetések Törökország esetében bátran szárnyaltak. Úgy döntöttek, a háború után a legyőzött Törökországot megfosztják nem török területeitől. Ezek jobbára arab, kisebb részben kurd és örmény lakosságú vidékek Elő-Ázsiában és Egyiptomban.

A cél nem a leigázott népek felszabadítása, önálló államaik megteremtésének segítése, hanem nyílt vagy burkolt brit-francia gyarmati hódítás. (Oroszország törökellenes tervezgetéséről egy másik fejezetben lesz szó.)

1916-ban, Sykes brit és Picot francia diplomaták tárgyalásain született meg a török kézen lévő arab területek felosztásának terve. Eszerint a mai Libanon és Szíria francia, Irak és Jordánia brit érdekszféra.

A legtöbb vita Palesztina körül zajlott: ezt az arab többségű, de részben zsidók, örmények által lakott kis tartományt mindkét ország magának követelte. Végül abban maradtak, hogy Palesztina nemzetközi státust kap, de két nagyvárosa, Haifa és Jaffa Nagy-Britanniáé lesz.

Az arab lakosságú török területek mellett Franciaország töröklakta vidékekre is szemet vetett: a Kis-Ázsia déli részén lévő tengerpartra (Kilykiára).

Az egyezményt titokban tartották (az oroszokkal egyeztettek), mert az arabok törökellenes felkelésére számítottak.