Hindenburg és Ludendorf
A Schlieffen-terv kudarca és a marne-i vereség után elért tannenbergi német győzelem több volt, mint egyszerű katonai siker – gyógyír a német léleknek, sikerélmény a hadvezetésnek, a politikának, az egész német nemzetnek. Talán mindezeknek is köszönhető két tábornok: Hindenburg és Ludendorf tündöklő karrierje.
Hindenburg porosz katonacsaládban nőtt fel – ősei a XIII. század óta hivatásos katonák. Részt vett az 1866-os porosz-osztrák és az 1870-1871-es porosz-francia háborúban. 1911-ben nyugdíjba vonult. A háború első hónapjaiban reaktiválták.
A Tannenberg és a Mazuri-tavak melletti csatákban döntő sikert elért hadsereg vezetője. Rövidesen az egész német keleti front hadseregeinek parancsnoka lett. Vezérkari főnökként Ludendorfot vette maga mellé.
Ludendorf porosz vállalkozó fia. Részt vett 1894-től a Franciaország elleni haditervek kialakításában. A Liege körüli erődrendszer áttörésének tervét ő dolgozta ki. 1916-ban Hindenburg az egész német hadsereg főparancsnoka, Ludendorf főparancsnok-helyettese lett.
Ludendorf javasolta „kisegítő szolgálati rendelet” címmel a sztrájkolók letörésére szolgáló jogszabály megalkotását. 1917-ben ő kezdeményezte, hogy a németek engedjék át az országon a Szentpétervárra tartó Lenint és Zinovjevet. (Utóbbiakat ezért otthon hazaárulással vádolták – lényegében alaptalanul.)
Hindenburg nevéhez fűződik a német hadigazdaság erőit végsőkig megfeszítő, róla elnevezett program. Hindenburg és Ludendorf a német politikai és katonai elit szélsőséges szárnyát képviselték.
Ők bármiféle békekötés legeltökéltebb elutasítói, a legmohóbb hadicélok megfogalmazói ill. támogatói, a bukás küszöbén is remélt végső győzelem elvakult hívei. Tevékenységükkel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a háború elhúzódjon, hatalmas áldozatokat követeljen és katasztrofális német vereséggel végződjék.
1916-1918-ban olyan mértékű befolyást gyakoroltak a politikára, ami már-már diktatórikus jellegű. (Egyébként pártolták volna valódi katonai diktatúra bevezetését is a sikeresebb katonai teljesítmény érdekében.) „A háború olyan nekem, mint a gyógyfürdő” – mondta Hindenburg. Ludendorf naplójából kitűnik, a katonai összeomlást megelőző napon is reménykeltőnek látta a hadi helyzetet.
A világháború után Ludendorf részt vett az 1923-as náci sörpuccsban, de a felelősségre vonást megúszta. Élete utolsó éveiben szembekerült Hitlerrel, noha nemzetiszocialista maradt. A miszticizmus felé fordult, vallásalapítást tervezgetett. A politikától teljesen elszigetelődött. 1937-ben halt meg.
Hindenburg a háború után visszavonult a katonai és politikai élettől. 1925-ben másodszor is visszatért: indult a köztársaságielnök-választásokon, és megnyerte azt. (1934-ben bekövetkezett haláláig Németország elnöke).
Hitlertől undorodott, kesztyűben fogott vele kezet. Bár 1932-ben kijelentette, hogy sohasem fogja kancellárrá kinevezni Hitlert, ezt, jobb meggyőződése ellenére, mégis megtette, miután a nácik megnyerték a választásokat. Ekkor Ludendorftól tiltakozó táviratot kapott.
A „rettenetes ikrek”, érdekes módon, életük végéig magázódtak.
