Falkenhayn terve 1916-ra

A német haditerv abból a feltételezésből indult ki, hogy súlyos 1915-ös veresége után Oroszország támadásától ebben az évben bizonyosan nem kell tartani. Érdemes tehát a nyugati frontra összpontosítani az erőket.

A front nem törhető át egykönnyen – ez a megelőző másfél év tapasztalata. De megfelelő pontot választva a támadásra, elérhető, hogy a francia haderőt mintegy „odacsalva” fel lehessen morzsolni. Célpontként Verdun városát és erődjét választották ki. Ez az erőd oly mértékig presztízskérdés lesz a franciáknak, hogy azt mindenképpen, nagy áldozatok árán is védeni fogják.

A támadás célja tehát nem közvetlenül az áttörés és győzelem, de olyan súlyos felőrlő harc, amelyben a francia hadsereg összeroppan. Emellett Nagy-Britanniát a tengeralattjáró-harccal és léghajókkal kell meggyengíteni: egy Franciaország nélküli Anglia rávehető a kedvező békére.

A német vezetés tehát 1916. folyamán a háború győzelmes befejezését biztosra vette. Falkenhayn terve mind az orosz, mind a francia erőket alulbecsülte, és persze túlbecsülte a németekét. A németek 118 hadosztállyal támadtak, nagyobb erővel tehát, mint 1915-ben vagy pláne 1914-ben.

Csakhogy közben az antant ereje is növekedett, így túlereje megmaradt: 145 hadosztálya tartózkodott a nyugati hadszíntéren.