Próba-vonatok száz kilométer óránkénti sebességgel

A magyar királyi államvasutak üzletvezetősége az elmúlt napokban Budapesttől Pozsonyig és vissza, a 701.és a 801. számú elsőosztályú mozdonyokkal, 100 kilométer alapsebességgel érdekes próbákat tartott.


A magyar kir. államvasutak gépgyára ezen mozdonyokkal a párisi világkiállításon a legnagyobb díjat, a *Grand prix*-t nyerte el.


Az említett próbáknál 100 kilométer alapsebességet, 250 tonna megterheléssel vettek irányadóúl s a mozdony fűtőanyagáúl farkasvölgyi válogatott szenet használtak.


A bécsi gyorsvonat, mely a nyugati pályaudvaron délután egy óra 50 perczkor érkezik be, Pozsonyból a tartózkodási időket bele nem számítva, három óra és 10 percz alatt ér el Budapeste, míg ezeké a próba-vonatoké menetrendszerüleg, két óra és 25 perczben állapíttatott meg, tehát épen háromnegyed órával kevesebb menetidejük volt.


Ha az út hoszszát tekintjük : 212.5 kilométert és a menetidőt, mely két óra 25 percz, akkor igen egyszerüen kiszámíthatjuk, hogy a vonat átlag csak 87 kilométer útat tett meg óránként. Tekintettel azonban arra, hogy a vonatnak a pálya bizonyos helyein, kisebb sebességgel p.o. állomások áthaladásánál a váltók hegye ellen csak 30 kilométer óránkénti sebességgel szabad haladni, a mozdonyvezetőnek a nyílt pályán 100 kilométernél nagyobb sebeséggel is kell haladni. Így a pálya több helyén 108 kilométer óránkénti sebességgel haladt a próba vonat.

 

Egyébiránt ezen két mozdonynak műszak ellenőri bejárásánál a budapesti-váczi vonalon a menetsebességet óránként 120 kilométerre fokozták. Ez Magyarországon eddig a legnagyobb sebesség, a mit mozdonynyal elértek.


A 250 tonna terhelés elérése czéljából a mozdony után 10 különfélre kocsit akasztottak. Ezen próba-vonatok szokatlan nagy gyorsasága miatt különös óvóintézkedéséket kellett a vonaton elrendelni. Az osztálymérnökök és az azokhoz beosztott mérnökök a próba-vonatok közlekedése előtt behatólag megvizsgálták a pályatestet s a talált hiányokat helyreállították, a pályafelvigyázókat pedig különös figyelemmel utasították.


Képünk a 701. számú mozdonyt teljes gőzben, néhány perczczel Pozsonyból való elindúlása előtt, mutatja be.