Az Osztrák-Magyar Monarchia elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy a németekkel szövetségben egyidejűleg harcoljon Oroszország és Szerbia ellen. Arra már nem érezte haderejét elégségesnek, hogy az oroszok és szerbek mellett Olaszország ellen is háborúzzon.
Az orosz, olasz és román hadsereg elleni egyidejű harc már mindenképpen meghaladta a Monarchia lehetőségeit. Közvetlenül fenyegetővé vált a háborús összeroppanás veszélye.
Az új helyzet a központi hatalmakon belüli erőviszonyokat is megváltoztatta a németek javára és a Monarchia és Bulgária rovására. (Törökország eddig is alárendelt helyzetben volt.) Ezt jelezte a hadvezetés körüli vita, melyben a Monarchiának engednie kellett. A központi hatalmak haderőinek fővezérletét a német császár vette át.
Délen, a macedón fronton a bolgár-német haderő parancsnokságát Bülow vette át (noha itt a katonák zöme bolgár: 8 és fél bolgár és két német hadosztályból állt). Bulgária felől felsorakozott Románia ellen a Duna-hadsereg, mely bolgár, német és török erőkből állt. A Románia elleni harcok Mackensen irányítása alá kerültek.
