Új német védelem

A német védelmi vonalak eddig 2-4 kilométerre húzódtak egymás mögött. Az új német védelmi koncepció szerint a második védelmi vonalat az első mögé 4-10 kilométerre helyezték. Így ha elemi erejű ellenséges tűz el is pusztíthatta az első védelmi vonalat, a második vonal sértetlen maradt. Ráadásul a német hadvezetés a védelmi vonal lerövidítése mellett döntött.

A meglévő front mögött újat épített ki, melyet Siegfried-vonalnak vagy Hindenburg-vonalnak is neveztek.

Amikor a németek ezeket az elképzeléseket kidolgozták, még nem tudtak az antant támadásról, mégis mintegy akaratlanul hatástalanították Nivelle haditervét. Amikor aztán a németek értesültek az antant támadás tervéről, erőiket titokban visszavonták az új védelmi vonalba.

Így, a (mintegy 50 kilométerrel) lerövidült frontszakaszon jelentős erő szabadult fel, melyből tartalékot képzetek. Az új felállás a nagyobb tartalék mellett lehetővé tette az erők gyorsabb átcsoportosítását is.