1917. őszén a német hadvezetés úgy látta, hogy ebben az évben a keleti fronton nincs szükség, a nyugatin nincs lehetőség nagyobb támadásra. Ugyanakkor meg kell nyugtatni az elbizonytalanodott és meggyengült, békevágyó szövetségest: a Monarchiát. A déli támadás mellett szóló döntésben szerepet játszott az is, hogy félni kellett, egy újabb támadással az olaszok áttörhetik az olasz isonzói frontot.

A támadáshoz – az eddig is itt állomásozó két osztrák-magyar hadsereg mellett – egy újabbat is létrehoztak, a keletről áthozott erőkből. Ez volt a 14. hadsereg, melyben vegyesen voltak német és osztrák-magyar hadosztályok. Összesen a központi hatalmak 44 hadosztálya sorakozott fel az isonzói fronton, több mint 3500 löveggel. A hadseregcsoport Jenő főherceg parancsnoksága alá került.