A Cambrai körüli harcokból a szemben álló felek ellenkező következtetéseket vontak le. Az antant Cambrai példáján felismerte, hogyan lehet az állásháborút mozgó háborúvá változtatni, a lövészárokra és géppuskára alapozott védelmet áttörni. Sok tankra és repülőgépre, a fegyvernemek együttműködésére van szükség.
A német hadvezetés ellenkező tanulságot állapított meg: nagyszámú tank alkalmazása sem hozott komoly brit sikert, a tank nem igazi megoldás. Első látásra nyilvánvaló, hogy a brit döntést igazolta az idő. Galántai József történész azonban további tényezőkre is felhívja a figyelmet.
A német hadiipari kapacitás végesnek bizonyult, azt nem lehetett olyan mértékben bővíteni, mint az antantét. Tankokat gyártani csak más valami, pl. a tengeralattjárók, a teherautók vagy az ágyúk gyártásának rovására lehetett volna.
(Márpedig a németek sokkal több pénzt és anyagot fektettek búvárhajók gyártásába. Galántai adatai szerint a németek 320, az antant 40 darabot gyártott a világháború alatt.) Egyébként is – vélte Ludendorff – az 1918. tavaszi döntés idejére nagyobb számú tank már úgysem készülhet el, a végkifejletet a tankok nem befolyásolhatják. A németek a tank tömeggyártására nem tértek át.
De vajon változtatnak-e mindezek a lényegen: a menet közbeni fejlesztések során az antant talált jobb megoldásokat. A brit és francia tankok és repülőgépek többet értek, mint a német harci gáz, zeppelin léghajó- és (a sokkal kisebb számú) repülőgép-flotta.
