Bolsevik viták: háború vagy béke?

Oroszország társadalmának elsöprő többségére 1916 végétől elemi erejű békevágy jellemző. A februári forradalommal hatalomra került, demokratikus Ideiglenes Kormány bukásának is az volt egyik – talán a legfőbb – oka, hogy ezt a békevágyat nem érzékelte vagy nem vette komolyan.

Nem véletlen, hogy a győztes forradalom után a Bolsevik Párt vezette szovjetkongresszus három, a hatalom megragadásának pillanatában megjelent rendeletének egyike épp a békéről szóló dekrétum.

Mégis, a bolsevik pártvezetésen belül komoly vita alakult ki háború és béke kérdéséről 1917/1918 telén. Az egyik álláspont szerint az új helyzetben tovább folytatott háború már forradalmi honvédelem, nem imperialista háború. Csak a demokratikus elveknek megfelelő (annexió és hadisarc nélküli, a népek önrendelkezését kifejező) békét szabad aláírni.

Ha a központi hatalmak erre nem nyerhetők meg, forradalmi háborút kell folytatni ellenük. Ez az álláspont, melynek képviselője Radek és Buharin, a legnépszerűbb volt, de a szavazatoknak csak relatív többségét, csaknem felét kapta.

A minden áron kötendő békét, mely – Lenin híres megfogalmazásával – lélegzetvételnyi szünethez juttatja a forradalmat, csak a jelenlévők fele képviselte (hol van még ekkor az a tekintélyelv, amely oly fojtogató lesz majdan!) Trockíj merész álláspontja: se háború, se béke!

Oroszország ne írja alá a békét, mert az imperialista, rabló béke lesz, de ne is folytassa a háborút. Trockiíj koncepcióját is a szavazók mintegy negyede támogatta.