Viták a nagy támadás előtt (Mi legyen Belgiummal? )

Németország a liberális-alkotmányos monarchiákban teljesen szokatlan belpolitikai képet mutatott. A korábban már-már demokráciának tekinthető (általános választójog, legális ellenzék, parlamenti szociáldemokrácia volt Németországban!) államban a világháború alatt súlyos belpolitikai torzulások következtek be.

A császár olyan mértékű befolyáshoz jutott a politikában, ami alkotmányos államokra nem jellemző. A Hindenburg és Ludendorff nevével fémjelzett katonai klikk pedig teljesen a polgári politikai vezetés fölé nőtt. A kormány és a parlamenti többség alárendelt helyzetbe került az uralkodó által is támogatott hadvezetéssel szemben.

Max von Baden kormányfő és a parlament liberális többsége azt kívánta, a nagy nyugati offenzíva előtt Németország jelentse ki, nem kívánja bekebelezni Belgiumot.

A hadvezetés minderről hallani sem akart. Ludendorff meg tudta akadályozni a kancellár által kezdeményezett nyilatkozat kiadását, melynek némi propagandisztikus jelentősége lehetett volna. A katonai vezetés ismét erősebbnek bizonyult a politikainál.

Abban azonban politikusok és katonák egyet értettek, hogy egy mindent eldöntő nagy nyugati támadással a végső és teljes győzelem elérhető.