A halak színváltozása alvás közben

A. E. Verrill érdekes jegyzeteket közöl a halak színváltozásáról alvásuk közben. *A színváltozás leggyakrabban abban áll, hogy színök veszit élénkségéből s foltjaik, mustrázatuk, szalagjaik sokkal homályosabbá válnak, a mi természetesen jobban elrejti, kevésbbé láthatókká teszi őket.

 

Egyes fajok színváltozását azonban sokkal bonyolultabbnak találta Verrill. Igy a Stenostomus chrysops ébrenlétekor szivárványszínekben játszó ezüstös fehér, éjjel pedig sötét bronzszínű és az alapszínéből hat haránt sáv válik ki. Ha az ember az aquariumban éjjel álmából felzavarja, színe, a világítás élénksége szerint azonnal az ébrenlét színévé változik. Az álombeli szín nyilván védelmére szolgál, a mennyiben e hal a tengeri moszatok között alszik és fekete sávjai beleolvadnak a moszatok ágazataiba, bronzos színe pedig e növények sárgás-zöld színezetével egyezik.

 

A Monacanthus hal éjjeli színe is más mint a nappali: ébrenlétkor barna és zöldes, álmában pedig szürkévé válik, a mi őt a kövek között jól elrejti.Verrill szerint e színváltozás a Cephalopodák között is megvan; a Loligo éjjeli színe jóval sötétebb, mint a nappali s általában mondhatni, hogy az alvó Loligo-t sokkal nehezebb meglátni a kövek között, a hol rendesen tartózkodik, mint ha ugyanott ébren van. Ez minden esetre hasznára szolgál, mert a színével feltünő állat könnyebben eshetnék valamely rablónak zsákmányául, mikor álomba merül.