1918. augusztus 14-én a belgiumi Spa városkában – itt volt évek óta a német haderő főhadiszállása – összeült a német koronatanács. Az ülésen II. Vilmos császár mellett Hertling kancellár, Hindenburg és Ludendorff, Hintze, újonnan kinevezett külügyminiszter, valamint a trónörökös vett részt.
A hadvezetés tájékoztatása alapján a politikusok is úgy vélték, defenzív stratégiával francia földön feltartóztatható, kimeríthető és kedvező békére szorítható az ellenség.
A német hadicélok érvényesíthetőek. Titkos tárgyalások az antanttal nem haszontalanok, de nyílt békefelhívásnak nincs értelme, mert az a vereség beismerését üzenné, holott a kedvező végkifejlet elérhető.
Mint látható, a német katonai és politikai vezetés teljesen irreálisan ítélte meg a helyzetet. 1918. nyarának második felében az antant már kétszeres erőfölényben volt.
De a pillanatnyi erőviszonyoknál is ijesztőbbnek tűnhetett volna a tendencia: az antant erőinek folyamatos gyarapodása a veszteségeket meghaladó mértékű pótlás (amerikai csapatok érkezése, az antant hadiipari termelésének bővülése) révén.
A világháborúban korábban valóban nagy előnyben volt a mindenkori védekező fél: a lövészárkokra, drótakadályokra és géppuskákra támaszkodva, a beásott védelem többlépcsős elhelyezésével nagy túlerejű ellenség ellen is sikeresen védekezhetett. Csakhogy ez a helyzet 1918. nyarára megváltozott.
Az antant hadvezetése fokozatosan kikísérletezte a lövészárok-harcmodor leküzdésének módszerét. A tankok, a repülőgépek, a mélységben tagozott támadás és a pergőtűz, a fegyvernemek összehangolt támadásba vezetése lévén megfordult a helyzet. Lassan a támadó fél kerülhet olyan fölénybe, ami ellen a mindenkori védekező fél nem tud mit tenni.
Hogy az új helyzetben mennyi idő kell a túlerejű antant győzelméhez, néhány hónap, vagy netalán egy szűk év – ekkor még az antant vezetése sem lehetett biztos benne. Az antant győzelme azonban – a német vezetést kivéve – mindenki számára nyilvánvalóvá vált.
A német koronatanács továbbra is a keleti terjeszkedés, a Belgium fölötti ellenőrzés, a német gyarmatok megtartása alapján remélte a háború lezárását.
