Az Osztrák-Magyar Monarchiát a háború alatt a szövetséges bolgár, illetve a legyőzött és megszállt szerb, montenegrói és albán területek széles sávja választotta el a szaloniki antant hadseregtől. Bulgári kapitulációjával ez a helyzet gyökeresen megváltozott.
Az antant hadsereg ellenállás nélkül nyomulhatott előre észak felé, miközben a Monarchiának alig voltak katonai erői délen.
Nem csak a tisztán katonai helyzet bizonyult vészterhesnek. A nemzetiségek szeparatista törekvései, melyeket az antant immár nyíltan támogatott, a lehető legközelebbi széteséssel fenyegették a birodalmat. A két tényező – a katonai vereségek és a nemzetiségek divergenciája – együtt, egymást erősítve voltak igazán veszedelmesek.
Délen a Duna-Száva-Drina folyók vonalán rendezkedtek be védelemre. Ezen a 900 kilométeres arcvonalon azonban mindössze tizenöt hadosztály állt. A katonaság demoralizálódott, általános volt a békevágy. Nem volt jobb a helyzet az olasz fronton sem.
