Katonai és szuverenitást korlátozó intézkedések

A területi és gazdasági rendelkezéseket katonai korlátozások egészítették ki. Ezek egyike a Rajna-vidék demilitarizálása. Eszerint a német Rajna-balparton és a jobb part 50-60 kilométeres sávján Németország nem állomásoztathat katonaságot. A szövetségesek tizenöt éven át megszállva tartják a Rajna-vidéket.

Németország szárazföldi hadseregét százezer főben maximálták. (Összehasonlításul, 1918. kora tavaszán négymillió német katona állt a nyugati fronton fegyverben). A tisztikar létszáma négyezer fő lehet. Az általános hadkötelezettséget megszüntették.

Németország nem tarthat légierőt, tankokat, tengeralattjáró-flottát. A felszíni hadiflotta hajóinak számát maximálták, de nem lehetett közöttük dreadnought (rettenthetetlen – vagyis korszerű, gyors, vastag páncélzatú és nagy tűzerejű óriás-hadihajó).

A meglévő német flottát internálták. Az átadás előtt azonban a flotta parancsnokai elsüllyesztették a hajókat, így azok ténylegesen nem kerültek az antant birtokába.

A hadsereg maximálása ellentmondásos intézkedés volt. Betartása esetén Németország valóban nem lehetett volna többé katonai nagyhatalom. (Csakhogy, mint utóbb kiderült, a döntés betartatásához nem elegendőek az 1919-es határozatok és pillanatnyi erőviszonyok.)

Ugyanakkor a nagyobbrészt feloszlatott hadseregben a sorozás tiltása után zömmel a régi, hivatásos, reakciós tisztikar maradt – a fiatal német demokrácia ellenfele.