Kovács György, mint skielő katona

Kovács György, a BEAC páratlan képességü távolugrója, november elején mint újonc vonult be a székesfehérvári 69. gyalogezredhez. Alig öt hétig exercírozott, már is jelentkezett, hogy a harctérre óhajt menni. Kívánságának eleget tettek és beosztották a menetszázadba.

December 5-én már a katonavonaton ült és csukaszürkébe öltözve, virágok között és nóta mellett utazott a harctér felé. Alig érkezett azonban az első állomásra, máris egy sürgönyt kézbesítettek neki, a melyben katonai felsőbbsége közölte vele, hogy azonnal jöjjön vissza Székesfehérvárra, mert beosztották a skitanfolyamra.

"Tirolban más vagy hasonló helyen kell lopnom a drága időt, a melyet a harctéren szeretnék tölteni" – fejezi be a harctérre vágyó Kovács levelét, a melyet a legfőbb óhajának meghiúsulása miatt kesergő hangon irt lapunk szerkesztőségének.