A Duna darabáruforgalma

A tulajdonképeni darabáruforgalom, az összes belföldi és ausztriai viszonylatok felöl teljesen kielégitő mértékben folyik és az Aldunán is jóval élénkebb, mint amekkora eddig volt, ugy hogy a vasuttal, az Aldunának átrakodó kikötőbe továbbitás céljából érkező magyar és német-osztrák árunak mennyisége szinte szokatlanul nagy.

A hajók a héten Budapesten 103.000 métermázsa darabáruforgalmat bonyolitottak le, melyből a helyben való föladásra 49.000 mm. jutott. A szén és a koksz szállitás, a felső viszonylatok felől ma is sokkal kisebb, mint a mekkora más években lenni szokott, a szükségletet azonban, a belföldi szállitással karöltve, teljesen fedezi.

Az épületfaforgalom még mindig szintén gyér s a rakományok megoszlanak Passau-Regensburg, Korneuburg és Budapest között. Tűzifa ugyancsak kevés kerül szállitásra, bár a készlet, a Dráva tájékán elég nagy. Deszkaszállitás Erdély felöl akad ugyan, de leginkább csak dunamenti kikötők részére való továbbitással.

Tégla és tetőcserép, a gyér épitkezés következtében oly kevés kerül szállitásra, hogy mig más években a nagyobb hajós-vállalatok a gyors és nagyméretü szállitásra nézve a téglagyárakkal szerződésre viszonyba léptek, addig az idén, a nagy hajósvállalatoknál, tégla alá még egyáltalában nem is volt uszálykereslet.

A cementszállitás nem akar az eddiginél jobban élénkülni és a főváros felé irányuló kavics és homokszállitás is gyérül, ugy, hogy a főváros környékén ma már csak három kotróhajó szolgáltatja az anyagot, mely az utolsó heti kimutatás szerint csak 78.000 métermázsára, tehát mintegy felényire rugott, mint más években.

Az utasforgalom különösen a szomszédos viszonylatokban, a kedvező időjárással állandóan élénkül.