Milyen lesz a tél a harctereken?

– Cholnoky Jenő egyetemi tanár véleménye – 

Semmi sem érdekli most jobban a közönséget, most, hogy a második téli hadjárat kezdődik, vége felé jár az ősz, jön a borzalmas fehérségü tél és aggódó szülők, hitvesek, riadtan várják a harctér hireit. Semmi nem áll közelebb sokezer szivhez, mint az aggódó gondolat: milyen lesz ez a tél, milyen északon, milyen délen, milyen nyugaton, számtalan uj éghajlat alatt, uj harctereken, ahová most eljutottak a magyar fiuk, számtalan veszedelem közepette.

Kolozsvárott Cholnoky Jenő egyetemi tanár, a kiváló tudós, érdekes felolvasást tartott a minap erről a kérdésről, budapesti lapok azonban nem foglalkoztak a fölolvasással, pedig mindannyiunkat közelről érdekel a kérdés: a tudományos magyarázat, hogy a harctereken milyen lesz az időjárás a közeledő télen? 

Orosz-Lengyelországban – magyarázta Cholnoky Jenő – november elejétől már nem túlságosan hideg az idő, sőt kellemesnek mondható a tél, mert csak az ősz zord, amikor hideg szelek szántják a lengyel országutakat. Rigában és Kelet-Galiciában nincsen nagyobb hideg, mint a Káspi-tenger északi partjain, ahol tudvalevően szintén nincsenek elviselhetetlen hidegek, az orosz harctereken tehát már tul vannak katonáink az időjárás viszontagságosabb részén. 

Szerbiában most borzalmas az időjárás, a sürü esőzések, a roppant sár, az állandóan szeles idő sok szenvedést hoz katonáinknak. A tél azonban már sokkal mérsékeltebb, mint az ősz, csak Dél-Szerbiában hidegebb az idő, az Aeigei-tenger környékén és azokon a vidékeken, amelyek közelebb esnek a tengerhez. A tél általában Szerbiában nem tulságosan hideg. Körülbelül hasonló a hőmérséklet a lengyelországi viszonyokhoz. 

Az Alpesekben most dühöng meglehetősen sürün a szélvihar, de november közepe után hirtelen megenyhül az idő, csak a többméteres hó látszik köröskörül, de nincsen hideg, mert a szélviharok is megszünnek. Az Alpesek nem is hasonlithatók a Kárpátokhoz, amelyeknek borzasztó időjárását annyi katonáink szenvedte meg. Az Alpesekben tehát szintén nincsen elviselhetetlen hideg. 

A nyugati harctéren szintén enyhe aránylag az időjárás. 


A Dardanelláknál azonban borzalmas a helyzet, roppant hidegek vannak, roppant szélviharok, a hideg a csontokig hatol. Az egyetlen harctér, amely télen több szenvedést hoz még a katonákra, mint egyébként. 

Cholnoky Jenő előadásából tehát csupa megnyugtatás hangzik: nem kell félnie senkinek, aki hallott már a kárpáti téli harcokról, hiszen hasonlithatatlanul enyhébb mindenütt a tél, nincsen sehol olyan aggasztó hideg, mint a Kárpátokban.