Csalások a katonai szállítások körül

A szegedi vasúti állomáson szétágazó vasúti csalás nyomára jöttek, melynek szálai több vidéki városban elnyulnak. A katonai hatóság a budapesti államrendőrséggel karöltve széleskörü nyomozást indított, melynek eredménye az lett, hogy tizenkét embert letartóztattak.

Most, mint a „Pol. Hiradó” jelenti, a csalók ügyében összeült a szegedi törvényszék vádtanácsa és kimondtotta, hogy Beregi Béla, Böhm Sándor, Kárász József ügyében a katonai biróság illetékes az itélkezésre. A vádtanács határozata ellen a vádlottak felfolyamodással éltek a szegedi ítélőtáblához, a mely tegnap délután hozott határozatával jóváhagyta a törvényszék vádtanácsának végzését.

A másik hét vádlott ügyében ugyancsak tegnap határozott a törvényszék vádtanács és dr. Rigó Endre elnök hirdette ki a határozatot, a mely szintén a katonai hatóságot mondja ki illetékesnek az ő ügyükben is. A határozat ellen a vádlottak fölfolyamodtak és így ez az ügy is a tábla döntése elé kerül.