A kenyérjegy bevezetéséről

A kenyér

Január 10-én életbe lép mindenütt a kenyérjegy.
Nem vagyunk tehát mi sem – kivételes helyzetben, mégis csak a napokban ujabb keserü panasz hangzott föl Bécsben – ellenünk.

Fölöslegünk kiszállitását biztositotta a magyar kormány; de hogy nélkülözhetetlenül szükséges élelmicikkeinket is Bécsnek engedjünk át, az valóban még mindig annak a felfogásnak a megnyilatkozása, hogy: Bécs mindenekelőtt!


Kenyérjegyek

A hónap 10-től fogva, esetleg az előkészületek miatt pár nappal később, szabadon már csak azok süthetnek kenyeret, akiknek a korábbi rendeletben megállapitott mennyiségü lisztkészletük vagy gabonájuk megvan. A városi fogyasztó közönség általában csak kenyérjegyre kap kenyeret, mint a Németországban, továbbá Bécsben és más helyeken már tavaly óta szokásban volt.

Most Magyarországra nézve egységesen kormányrendelet állapitja meg. Lényegesen a lisztkészlet, amelyet minden család kap, nem változik; de a liszt és kenyér aránylagos elosztása az egységes eljárás következtében jobb lesz, vagyis kenyérért senkinek sem kell hadakoznia, mert akinek kenyér-utalványa van, az megkapja a maga kenyéradagját.

A fővárosban, azonban különleges intézkedésekre is lesz szükség.
Félhivatalos közlemény szerint a kenyérjegyek alkalmazásánál a főváros a tett tanulmányok alapján el fogja kerülni azokat a hibákat, amelyek Bécsben történtek a rendszerben való járatlanság miatt. 

Felhivjuk arra a főváros figyelmét, hogy okvetlen másképp kell gondoskodnia arról, (s ez végrehajtható a lisztmennyiség kára nélkül), hogy a vendéglőre szorult idegen kenyeret kaphasson, mert Bécsben nem kap. A berlini rendszer gyors és szabatos, de kenyérjegyet ott is csak az kap, aki megszáll. Az, hogy valaki, ha dolga van nappal Budapesten, sőt egy távolabbi kerületben lakó fővárosi is, ha dolga miatt nem mehet haza, magával hordja kenyérjegyét, egyáltalában nem vihető keresztül. A vendéglős könnyen ellenőrizhető, tehát bizonyos korlátig egy-egy adagra való kenyérjegyet kellene kiutalni neki, vagy valami más rendszabályt alkalmazni.

Az a korlátozás, amely a közönség hazafiasságára apellál, ne legyen az áldozatot viselő ártatlannak büntetése, amikor a termelőről és a készletet idejében beszerezhetett módos emberekről elég liberálisan és igazságosan gondoskodik a rendelet, amennyiben csak igazán fölöslegüket veszi nem el, hanem meg, még pedig készpénzen.