|
Néhány illetékes nyilatkozat az éjféli záróráról
(Saját tudósitónktól) Az ujságiró – Az ujságirók két fajtáját sutja a zárórarendelet. Az egyik fajtára nézve tényleg kellemetlen dolog, a másik társaság kibirja, majd csak beleszokik. Az első csoporthoz tartoznak azok, akik éjfélután kezdik meg igazában a munkát, várják az utolsó hireket, hirtelen sajtó alá rendezik a késői anyagot és a nyomdában intézkednek a technikai dolgok iránt. Ezek a derék munkások két-három óra felé szabadulnak és ilyenkor felizgatott állapotban valóban hiába ügetnének hazafelé aludni. Számukra valósággal megnyugtató, álomba ringató volt a kávéház, ahol sohasem italt fogyasztottak, hanem néhány falatot ettek és elbeszélgettek egy félóra hosszáig. A másik csoport tagjai azok, akik estéről estére ott ültek a kávéházban és végnélküli beszélgetésben töltötték ifju életüket, vagy a mulatók füstjében üldögéltek hajnalutánig. Azt hiszem, hogy bármily kellemetlen is lesz megszokni, ezekre az urakra csak áldás lesz a korai záróra. Az éjszakai árus – Azt hiszem, hogy az uj rendelet nem fog bennünket tulságosan érzékenyen kárositani. Mi jól ismerjük a kundsaftjainkat, megtaláljuk őket egy óra előtt is. Különben az a véleményünk nekünk, akik évről-évre józan fejjel, üzlet után futkározva jártuk a mámoros tömeget, hogy azért éppen olyan vidám marad az este, mint volt azelőtt az éjszaka és hajnal. Az emberek korábban fogják kezdeni és nem fog nagyon nehezünkre esni a korai befejezés sem. Azért nekünk éppen annyi helyiségünk lesz és vevőnk is csak akad. Különben nagy részünk nappal is árusit és csak a konkurencia miatt szaladgálnak annyian éjjelenkint az utcán és a kávéházakban. Amit ezelőtt eladtunk éjjel meg hajnalban, azt megpróbáljuk elhelyezni nappal és este. Tessék elhinni, pali akadni fog ezentul délután két órakor is, mert sietni kell azzal a kis idővel, ami a mulatni vágyó urak rendelkezésére áll. Talán csak egy pár ujságárust és virágárust érint közelebbről a dolog, de ezt a néhány embert igazán nem lehet regárdba venni... A hajnali ékszerész – Bizony én becsukhatom a boltomat. Igaz, hogy csak egy páran árulnak éjszaka ékszert, de azért egy pár ember is valami. A mi üzletünknek – most már bevallhatom – akkor virágzott, mikor a hajnali vidámság hatalmába keritette a mulató embereket. Ilyenkor odatettünk a könnyelmü hölgyek és urak elé egy-egy gyürüt, karkötőt, melltüt és a hatás elmaradhatatlan volt. A brilliánsok szebben ragyogtak, a gyöngyök fénye még selymesebb volt és a tükrök, villanykörték százai közt pompás smukknak látszott a legremekebb melltü is. A szegény kis hölgyek szivét hevesebben fogta el a vágy a fényes tárgyak iránt, a pezsgős gavallér meg könnyebben nyitotta meg a tárcáját. Hát ebből éltünk mi egy páran. Most aligha lesz jó életünk: este tizkor nem igen lehet a gombostüfejnyi gyémántot brilliánsnak eladni. De hát muszáj éjszaka gyémántot venni a közönségnek. A publikum vegyen be ezentul hajnalban aszpirint, az is van olyan drága, mint a briliáns. A névtelen hölgy – Uram, kedves szerkesztő uram, magam is az éjszakát és a hajnalt járatom. Nem tudja ezt megérteni más, csak a magamfajta szegény féreg. Nekünk ápolónk, dédelgető anyánk az éjszaka, mikor a kávéházak és lámpák hazug fényében álldogálunk, sétálunk. A muzsika, amely kihallatszik a kávéházból, elringatja a beteg szivünket és oda térünk be, ha fáradtak, kimerültek leszünk. Mert hát mit is csináljunk nappal? A festett arc, kiégett szem, festett haj, az olcsó cifraság mind csak éjjel hatásos, nappal kiállhatatlan a kijózanitó fényben. Mégis, nem marad más hátra, ezentul délutánonkint is eljárunk a nekünk kedves kávéházakba. A barátaink megtalálnak és nem lesz okunk panaszra. De bármiként legyen is, tessék elhinni, alázatos szivvel teszük meg azt, amit a nagy cél érdekében parancsolnak. Mi csak egy pár órát veszitünk, mások pedig fiatal életüket, karjukat, lábukat veszitik el értünk örökre. |