A Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesületének közgyülése

A Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesülete báró Kuffner Károly elnöklésével tegnap tartotta XXI-ik rendes közgyülését. Bosányi Endre kir. tanácsos, ügyvezető igazgató előterjesztette az elnökség jelentését az egyesület mult évi tevékenységéről.

Annak a körülménynek, hogy a répatermelésre szerződésileg elvállalt kötelezettségeket meg lehetett szüntetni, tulajdonitja a jelentés a répatermelésnek, illetőleg a répa gyári feldolgozásának hatalmas visszaesését az 1915/16-iki évben, habár elismeri hogy a kedvezőtlen őszi időjárás, a tulságosan sok csapadék és a korán beállott fagy szintén hozzájárultak, hogy a répa feldolgozását megnehezitsék.

A kormányintézkedések ismertetése után a jelentés a fogyasztás viszonyaival foglalkozik és kiemeli, hogy a fogyasztóknak a cukorfogyasztás nem is sejtett rohamos emelkedésének kifejezésre jutó az a törekvése, hogy magukat cukorral minnél jobban elláthassák, már a mult év elején aggodalomból származó vásárlásokra vezetett, amit még elősegitett az a körülmény, hogy a cukor a többi élelmicikkeknek hihetetlenül felszökött árával összehasonlitva, még mindig a legolcsóbb élelmicikk maradt.

A választmány behatóan tárgyalta a cukoripari kivánalmait a békekötéssel, valamint az Ausztriával való kiegyezéssel kapcsolatban beálló viszonyok szabályozása körül és magáévá tette azt az emlékiratot, amelyet dr. Hirsch Albert ebben a tárgyban az Egyesület megbizásából a választmány elé terjesztett.

A közgyülés alkalmából az Egyesület technikai szakosztálya Patzenhofer Rudolf elnöklésével szintén megtartotta rendes ülését, amelyen Kopp Elemér vegyészmérnök a magyarországi nitrogéntartalmu vegyületekről tartott előadást.