A tengeri rekvirálás elrendelése

A földmüvelésügyi miniszter a minap rendeletet adott ki arról, hogy a szept. 29-iki 3172. számu rendelet 3-ik szakasza alapján a termelők tengeri fölöslegének közszükségleti célokra való igénybevételét a legtöbb tengerit termő alábbi megyékben és városokban elrendelte: Bácsbodrog, Baranya, Békés, Csanád, Csongrád, Fejér, Hajdu, Jásznagykunszolnok, Moson, Nyitra, Pozsony, Somogy, Sopron, Szabolcs, Temes, Tolna, Torontál, Vas, Veszprém és Zala vármegyék, továbbá Baja, Debrecen, Hódmezővásárhely, Pancsova, Szabadka, Szeged, Székesfehérvár, Ujvidék, Versec és Zombor törvényhatósági joggal fölruházott városokban. 

Az emlitett rendelet 5-ik szakasza szerint az egyes törvényhatóságokra kivetett tengeri mennyiségnek a törvényhatóság területén való igénybevételét a törvényhatóság első tisztviselője a földmivelésügyi miniszter által kiadott rendelet szerint intézi.

Az illető törvényhatóságra kivetett tengerimennyiséget, tengeri szükségletük figyelembevételével vetik ki az egyes termelőkre. Hogy ezekben a törvényhatóságokban a termelő házi- és gazdasági szükségletre meglévő készletéből mennyit használhat föl, illetve tarthat vissza, azt a földmivelésügyi miniszter által adandó bővebb utasitások figyelembevételével ezután fogják megállapitani.