A jól szervezett és a nemzetközi politika hullámcsapásain kívül eső Svájc volt az első, amely idejekorán felismerte a gépfegyverek kiváló jelentőségét háboru esetére. Svájcban intézkedtek legkorábban, hogy a hadsereg harcképességét gépfegyverosztgatok felállitása által tetemesen fokozzák. A gyalogság keretében történt ez az intézkedés, majd külön formációba osztották be azokat a katonákat, akiket a gépfegyverrel való bánásmódban képeztek ki.

A gépfegyveres katonák együttvéve most már csapattesteket alkotnak és mint ilyenek a hadosztályokhoz tartoznak. Minden gépfegyverosztag három századból áll. Azok a gépfegyverosztagok, melyeknek feladata, hogy a sürü hegyvidékeken, fenn a magaslatokon, keskeny átjáróknál operáljanak, el vannak különitve és a hegyvidéken való sikeres müködésre külön kiképezve.

Egy hat gépfegyveres század öt tisztből, 94 katonából, tizennégy lovaglásra szánt és negyvenkét teherhuzó lóból áll. A gépfegyveres katonák rövid szuronyos karabélyt hordanak, a lovasok és a kocsiknál beosztottak pedig szuronyt és revolvert.

Svájcban télen, nyáron mindig gyakorlatoznak a gépfegyverosztagok és katonai szakértők állítása szerint olyan jártasságra tettek szert a gépfegyver pontos és hatásos kezelésében, hogy nagy feladatra vállalkoznék az a szomszédos hatalom, amely a kis köztársaság ellen támadást merne kockáztatni. Azóta minden állam hadseregébe bevonult a gépfegyver, melynek rettenetesen pusztitó hatását már számos, borzalmas csatában kipróbálták.

A legérdekesebb a dologban az, hogy Svájcnak, amelyik pedig elsőnek vezette be, nem volt még rá alkalma, hogy gépfegyvereit használja is. Célja nem is a hóditás volt, hanem a belső béke biztositása.