Jeriko falai

Az évezredek pora végképen ellepte és eltemette Jerikó várát Kánaán földjén, a még most is buja szépségű jerikói oázis közepén. Eltűnt a város, eltűntek várfalui, melyeknek összeomlásáról csodát regél Józsué könyve, csodát, mely a végsőig feszítette gyermeklelkünk képzelő erejét.

Jerikó vára hát nem volt sehol s a biblia régiségeit kutatók sokáig találgatták, hogy hol is lehetett. Mindenesetre a mostani Jerikó, e szegényes falu közelében, melynek viskóit négyszáz főnyi fellah-nép lakja, s még bizonyosabban az oázis egyetlen bővizű forrása (az Aiu-esz-Szultan, a „Szultán forrása”) táján, melyet a keresztény zarándokok „Elizeus forrása” néven emlegettek.

E forrástól nyugatra, és szemközt vele, hirtelen emelkedésű, hosszan elnyuló domb tetején van egy ovális formájú fensik. A hossza körülbelül negyedfélszáz méter, a legnagyobb szélessége százötven méter, s délre, éjszakra hét különböző nagyságú és magasságú domb emelkedik mellette. Az elmúlt idők képzelete és következtetése ide helyezte a régi Jerikót.

A Krisztus születése után következő negyedik században egy bordeauxi zarándoknak, a hetedik században pedig Arkulfnak ezen a fenn-síkon mutatták meg a házát Rákhábnak, ama ledér aszszonynak, ki a várat elárulta annak a két izraelita férfiúnak, kiket Józsué küldött kémül Jerikóba.

Rákháb asszony háza - beszéli Józsué könyve - a kőkerítés falán vala; e ház ablakából bocsátá alá a ledér asszony vörös-fonalú kötélen a két férfiút, minekutána felhágatta őket Jerikó királya elől a házhéjra és elbujtatta őket a száraz len közé, mely a házhéjára volt kirakva.

A kémek azt ígérték neki jutalmul - és Józsué meg is tartotta ígéretüket - hogy életben hagyják őt, meg atyját, anyját, férfi- és nőtestvéreit, és házuk népét, ha majd bejönnek e földre és elpusztítanak minden élőt a városban. A jel, mely e házat megkülönbözteti a többitől, ugyanaz a vörösfonalú zsinór legyen, a melylyel Rákháb alábocsátotta őket az ablakon, így mentve meg őket üldözőiktől. És úgy lőn.

Józsué átkelt vándor népével és a frigyládával a Jordán-folyón, melynek habjai kettéváltak előttük, hogy száraz lábbal kelhessenek át az ígéret földjére, mint egykor Mózes népe a Vörös-tengeren. És elkövetkezett Jerikó megvételének csodája. Hét napig tartott az ostrom. Izráel egész népe hat napon át minden nap egyszer megkerülte a várat. Elől ment a fegyveres nép, utána bizonyos távolban a papság az Ur ládájával és hét pap hét kosszarvból való kürtöt hordozott a láda előtt.

Végezetül a fegyveres nép következett a sorban. A hetedik napon nem egyszer, hanem hétszer kerülték meg a várat, az Ur parancsa szerint. A hetedik fordulónál a hét pap belefujt a hét kürtbe, Józsué pedig monda a népnek: „Most kiáltsatok, mert az Ur nektek adta a várost.” És a kürtszóra és a nép nagy kiáltására leszakadt a kőfal magától és a nép felmenő a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevevé a várost.

---

A csoda megesett, az ótestamentum kora elmúlt; Jerikó eltűnt a föld színéről, és falairól csak a próféta írása és az utódok hite regélt. De évezredek elmultával felgyúlt a Szent Föld régiségeit kutató tudósok érdeklődése, s elevenné lett a vágy, hogy felkeressék és napvilágra hozzák a regés falakat, mint a hogy feledhetetlen érdemű kutatók felfedték Jeruzsálem és Babilon, régiségeit s eltemetett palotáit.

Hét évvel ezelőtt 1907-ben s ez időtől fogva három éven át, 1910-ig ásta ki és fedte fel Jerikó falait egy német tudományos expodiczió, Kezdetben a bécsi császári akadémia, utóbb a német keleti társulat bő anyagi támogatásával.

A kutatást Sellin Ernő, régebben bécsi, majd rostocki, most kieli teológiai tanár vezette s a tudós szakemberek egész kis csoportja támogatta munkájában. Az ásatást jó helyen: az Elizeus forrásával szemközt levő fensikon kezdették s munkájukat a legszebb siker jutalmazta. A régi Jerikó falai előkerültek a földrétegek alól.

Jerikó a biblia koránál is régibb város. Legrégibb alapjai a Krisztus születése előtt való harmadik évezredből valók. A második, a kanaánbeli Jerikót, a második évezredben építették. Zárt város volt s kettős fal vette körül. A belső, negyedfél méter vastagságú fal kőtalapzatra épült formátlan vályogtéglából és valaha tíz méter magas lehetett.

Négyszögletű, kiugró tornyai is voltak. E falon kívül negyed félméteres távolban, egy másfélméter vastagságú, kővel borított vályogfal húzódik párhuzamosan. Ezt itt-ott keresztfalak kötötték össze a belső fallal. Nyilván alacsony külső erődnek használták, mert mögötte kényelmesen elférhettek a vár védői. Az izraelita hódítók ezzel a kettős várfallal álltak szemközt Józsué idejében.

Ezekről a falakról is szól  a próféta könyve, ezek a falak omlottak le a szent hagyomány szerint a papok kürtszavára és a nép riadó kiáltására. És a „negyvenezernyi fegyveres vitéz” előtt, minekutána hét napig kerülgették a várost az Ur ládájával. A mostani stratégák talán azt mondanák, hogy hét napig tartó ostromzár volt a várban levő nép kiéheztetésével.

Van még egy szép, a kananeusok Jerikójának feltárásánál talán szebb eredménye is a német ásatásnak, melyről pompás rajzokkal és fotográfiai felvételekkel gazdagon díszített könyvben számol be az expediczió két fő munkása: Sellin Ernő és Watzinger Károly. A későbbi és nagyobb erőd ez, melyet már az izraelita korban, a kilencedik században épített ama Hiel nevű építész,

Ákháb kortársa, ki nem rettent meg Józsué átkától, mely arra a férfiúra száll, ki felkél, hogy megépítse e várost, Jerikót: „ Az ő első szülöttjére rakja le annak alapját a legifjabb fiára állítsa fel annak kapuit.” És a béthelbeli Hielon, mint a Királyok első könyve beszéli, beteljesült az átok, midőn megrótta Jerikót. „Az ő elsőszülött fiának, Abirámnak élete árán veté meg annak fundamentumát, és az ö kisebbik fiának, Ségiebnak élete árán állitá fel annak kapuit, az Ur beszéde szerint, a melyet szólott volt Józsué!”

Hiel várat és várost épített. A vár falain belül sűrű házsorok állnak a régi kanaánbeli Jerikó leomlott háztömegei fölött. S a házakban temérdek régi edényt és házfelszerelést leltek. Ugy látszik, mintha a Krisztus előtt való hetedik században váratlan katasztrófa érte volna Jerikót s a nép minden vagyonának hátrahagyásával menekült volna falai közül. De pusztító elemi szerencsétlenségnek nincs nyoma a romok közt s valószínűnek lehet venni, hogy rabságba hurczolták lakóit s úgy néptelenült el hirtelen a város.

Még kétszer virradt fel Jerikónak: a német kutatók a vár területének északi felén újabb toldó település nyomait lelték, aztán közvetlenül a mostani földszin alatt egy már kereszténykori város maradványait: a bizánczi építészet emlékeit.