Az erdő hangjai. Czóbel Minka

Az erdő hangjai. Czóbel Minka sajátságos, halk, finom költészete már vagy egy negyedszázada foglalkoztat minket. Azt hiszszük, ő az első, a ki a régebbi magyar írónők gyermeteg dilettantizmusa után megszólaltatta irodalmunkban a női lírát, specziális asszonyi vonásaival, azokkal a visszhangokkal, melyeket az élet, a természet, a világ jelenségei az asszonyi lélekben keltenek.

Asszonyi érzékenység, fokozott fogékonyság minden dolognak vagy az érzésen, vagy az első pillanatnyi, képszerű benyomáson keresztül való szemlélete, megadó passzivitás, a mely néha hevesen, túláradva sikolt fel az élet teljessége felé, legtöbbnyire azonban csak halk sóhajokban, fojtott panaszokban merül ki, a formák erős körvonalak nélküli lágysága, a mondanivaló lazán, puha kézzel való megfogása - ezek a jellemző tulajdonságai, a melyek élesen elválasztják mindenkitől, egyes egyéniségektől és irodalmi áramlatoktól.

Ezt a különválást még fokozza a költőnő visszahúzódó, tartózkodó természete, mely versein is megérzik s a mely arra kényszeríti, hogy a szivében hullámzó érzéseknek mennél átvittebb, közvetettebb módon adjon kifejezést, hogy belerejtse önmagát szimbólumokba, természeti képekbe, az életből kiragadott jelenetekbe.

Az ő utána jött női lírikusok egyikének-másikának zajos, túláradó, saját maga fék nélküli kifejezésében hangosan gyönyörködő, exhibitionismusával büszkélkedő hangjai mellett az ő költészete még halkabbnak tetszett, még kevesebb helyet foglalt el a közérdeklődésért folyó harcában s csak az értők, az igazán figyelők tudták, hogy a kilenczvenes évek lirájának értékesebb gyöngyei vannak az ő csöndes, finom könyveiben, mint akármelyik társnőjében, a ki sokkal hangosabban vonta magára a figyelmet.

S lírájának forrása nem apadt el ma sem, mint a hogy új kötete bizonyítja, mely Az erdő hangja czím alatt most jelent meg. Terjedelmes kötet s ezt a Czóbel Minkát adja ismét elénk, a kit régtől fogva ismerünk. A természetnek lirai szimbolizmussal átmelegített képei, melyek gyakran erősen képzőművészeti látással vannak papírra vetve, mint valami melegen összehangolt, egy hangulattal átitatott pasztell-kép vagy impresszionista festmény, öreg várak hangulatos termei, régi tükrök, bútorok, a mint megelevenednek a költő keze alatt, a ki mindent - a természetet és élettelen tárgyat egyaránt - betölt a maga érzésének patheizmusával, a falusi élet érzelmesen színezett apró, szomorú történetei, nem a népieskedés modorosságával, hanem azzal az átéléssel; a mely közösséget tart mindennel, a mi élet, a hét napjai, mindegyik úgy tűnik fel, mint az élet egy-egy fazettája, a melyen benső líra sugarai csillannak meg.

Ezek adják a versek anyagát. Valami álomszerűség lebeg mind valamennyi felett, az a költő inkább álmodja, mint éli az életet, nem lép bele a maga egész valójával, csak gondolataival és álmodozásával reagál reá. Talán ezért is olyan elfoszlók a formái: a mondani való gyakran kisiklik kezéből mielőtt meg tudná fogni, mint a hogy elfoszlik előlünk az álom, a mely a fölébredés pillanatában még világosan állott tudatunkban.

Néha azonban rendkívüli gyöngédség van a kifejezésében s a szavai olyanok, mint a virágszirmok pergése. Czóbel Minka könyve nemcsak mint versgyűjtemény, hanem mint egy gazdag, finom és gyöngéd lélek dokumentuma is kiválóan érdekes.