BTC – MAC 2:1 (1:1)

Üllői-ut. – Bíró: Gerő Ferenc

A BTC hamar revánsot vett a MAC-on húsvéthétfői vereségéért. Erős küzdelem után egy gólkülönbséggel legyőzte a MAC-ot, amelyet Bodnár és Fodor távolléte nagy mértékben meggyöngített. Kettőjüknek távolléte a MAC rendes csapatösszeállításán változtatásokat idézett elő.

Kehrlig a hátvédsorból előre ment Fodor centerhalf helyére, Bodnár helyett Kunst játszott, persze nem ugy, hogy Bodnárt méltóan helyettesítette volna. A BTC szintén több tartalékkal szerepelt: Kelemen helyén Gröber, Szántó II. posztján Kirschcubaum és Kertész helyén Szántó I. szerepelt.

A mérkőzés rendkívül fair és változatos volt, mert mindkét egyesület egyformán kivette részét a támadásból, a mely az első félidőben mindkét fél részére egy-egy gólt eredményezett. A BTC. érte el az első gólt Póc révén, aki a Horváth által centerezett labdát ügyesen a hálóba továbbította.

A kiegyenlítés 11-es büntető rugásból történt. Az ellenfél védelméből kiszökött Krempelsnek a 16-os vonalon belül történt elgáncsolása miatt ítélte meg a bíró a 11-es büntető rugást, amelyet Kehrling sikeresen használta ki csapata részére.

A második félidőben MAC erős támadása jellemezte, a mely azonban – Rác és Szécsi szélsőcsatár gyönge játéka miatt nem járt kellő eredménnyel. Ujságnak csak messziről lőtt labdákat kellett elhárítani a BTC kapujából.

A 25. percben a MAC – Kőszegi handse folytán – ismét abba a helyzetbe került, hogy 11-esből gólt érjen el, de Kehrling elszalasztotta az alkalmat azzal, hogy a labdát kapufélfába rugta.

Ezzel szemben a BTC Horváth révén egy gólnyi előnyt szerzett, a melyet a MAC nagy erőfeszítése mellett sem tudott már kiegyenlíteni. A MAC csapatában Kehrling a centerhalf pozíciójában is igen jól megfelelt ugyanugy Oláh is, a reaktivált old-boy kapus. A BTC-nek Kőszegi és Horváth voltak a főerősségei.