A szerb király botrányos bejelentése

Szerbia királyáról már egynehány év óta száll a hir, hogy menyasszonyt keres az európai udvaroknál és fejedelmeknél. A háztüznézés eseteiről azonban szorgalmasan följegyezték, hogy ő felségének házasságnélküli rideg életét megváltoztatni nem sikerült.

Most végre, hogy saját országából választott magának, tört ki egy kormányválság Szerbiában. A király nőül veszi édes anyjának, Natália királynénak egyik udvarhölgyét, Masin Draga özvegy asszonyt. A menyasszony a Lunyeviczák ősi vajda-nemzetségéből származik s atyja előkelő szerepet vitt Szerbiában. Sándor király most 24 éves, a menyasszony tul a harmincz éven. Julius 20-ikáig senki nem tudott semmit. 

Akkor este Sándor király magához hivatta a kormány tagjait, s tudtokra adta, hogy özvegy Masinné urhölgyet eljegyezte. A kormány erre beadta a lemondását, a miből az látszik, hogy nem helyeslik a házasságot. A király atyja, Milán exkirály a hirre a karlsbadi fürdőből azonnal Belgrádba utazott, de egyelőre Bécsbe csöndesíti magát.

Julius 22-ikén a király kiáltványt intézett népéhez, melyben tudatja, hogy teljesíti a szerbek azon régi kivánságát, hogy megházasodik. Élete e fontos lépésével érzelmeinek engedelmeskedik. Meg van győződve, hogy drága népének óhaja, hogy királyát boldognak és elégedettnek lássa. Boldognak érzi magát, hogy azt a nőt választotta, a ki méltó, hogy Szerbia királynéja legyen és a ki örömmel fogja megosztani férje sorsát és a hazáét. - Ezennel tudtul adom, hogy vele ma eljegyeztem magam. - hirdeti a király.

A király eljegyzésének híre egész Szerbiában rendkívüli meglepetést okozott, de nem örvendetest. Masinné asszony eléggé ismeretes. Sándor király is már eléggé régen ismeri, mondják, hogy öt év óta már benső is az ismeretség. Milán volt királyt is meglepte a hír, és ezt táviratozta fiának:
„Mint atyád sajnálom e lépést, melyet tettél, mint a tényleges hadtest parancsnoka visszalépek”

Masinné első férje mérnök volt, s vele hat évig élt házasságban. A házasság magtalan volt, s attól tartanak, hogy Sándor királynak sem lesz utóda, pedig ő az utolsó Obrenovics.

Sándor király elfogadta Milán királynak a tényleges hadsereg főparancsnoki állásáról való lemondását.