A kyrenei Aphrodite

Az olasz állam új gyarmatain, Libiában és Kyrenaikában, mindjárt azok elfoglalása után ásatásokat kezdett, hogy számot adjon az új területek föld alatt rejtőzködő múltjáról. E czélra külön műemléki felügyelőséget szervezett, mely működése javát Észak-Afrikának művészileg egykor legfontosabb városára, Kyrenére összpontosítja.

Háromnegyed századdal ezelőtt Smith és Purcher végzett már itt, sok nehézséggel küzdve, ásatásokat. A mostaniak azonban úgy a területet, mint a felkészültséget illetőleg sokkalta nagyobbszabásúak. Alig lehet ásatásokra kedvezőbb területet képzelni. A mióta az arabok a VII. században rombadöntöttek s eltemettek itt mindent, a mi a régi görög és római világra emlékeztetett, azóta a nagy északafrikai fensik nomád nép lakhelyévé lett, s e pásztorkodó nép egész élete a beduin-sátrak köré konczentrálódik.

Ekként nem rakódtak újabb építkezések rétegei a rombadőlt régi városokra, melyek most a modern műveltség munkája gyanánt föltámadásra várnak. Kyrenében, az eddigi ásatások legszebb jutalmakép legutóbb egy pompás Aphredite-szobor került napfényre.

A Findaros pythiai énekeiben megörökített legenda szerint Apollo egy szép napon meglátta Kyrenét, a merész thessaliai vadásznőt, Hypseusnak, a lapiták királyának leányát, a mint Pelion hegység erdejében fegyver nélkül legyőzött egy oroszlánt, menten belészeretett, s Libyába szöktette, melynek királynéjává lett.

„Latona szépfürtű fia – énekli Pindaros. – elrabolta a Pelion szakadékaiból Kyrenét, a szűz vadásznőt s arany szekéren érczekben és gyümölcsökben gazdag földre vitte, s annak úrnőjévé tette. Az ezüst sarujú Aphrodite fogadta a delosi vendéget, kezét gyöngéden a kocsira, az istenek művére téve.” Igy egyesül a kyrenaikai mythosban Kyrene Apollóval és Aphroditével.

---

A szobrot a kyrenei Apolló-templom híres forrása mellett találtak huszonkét kisebb testvérével együtt. A habokból kikelő Aphroditét ábrázolja, s görög márványból életnagyságnál valamivel nagyobb méretben van faragva. Feje s két karja körülbelül mellmagasságig letört. De töredékessége mit sem von le az egésznek renkivüli szépségéből. A kar megmaradt felső része és a kissé félre fordított nyak, illetve fej elárulja, hogy a művész az istennőt azon momentumban akarta ábrázolni, a mint a tengerből kikelve, széjjelbontja fürtjeit, hogy megszárítsa őket.

A képzelet könnyen kiegészíti a hiányzó részeket, a szép ifjú arczot, a mint nagy szemeivel meglepetten néz a világba, a tiszta, nemes vonalú szájat, mely túl a csudálkozáson mintha az élet örömének vidám énekére akarna megnyilni. Kétségkívül görög eredeti a szobor, mely az u. n. Venus Anadyomene eddig ismert számos ábrázolásai közt a legtisztább és legklasszikusabb tipust képviseli.

A többiek, a késő római korban másolt Colonna-Vénustól a nápolyi Nemzeti Múzeum udvarán látható fejnélküli Vénusig, s Leptis Magnából származó, a ma a berlini múzeum kiméretű Aphroditéjéig e tipusnak a mindennapi élet szerény realitásaihoz különböző változatokban való fokozatos közeledését jelentik: az eredeti tipus nagy, szimbolikus értelme mindinkább elvész a női élet intim epizódjainak kicsinységes ábrázolásában.

Az eredeti jelentés híján van az eddig ismert legszebb változat, a párisi Perrod-gyűjtemény bánatos s kissé senzuális kifejezésű Aphroditéje, melyet szintén Kyrenaikában találtak. A most lelt kyrenei Aphrodite ellenben tisztán fejezi ki az eredeti értelmet. A lábánál álló delfinnek nemcsak díszítő és statikai szerepe van, hanem első sorban a tengert jelképezi, míg a rádobott, s nedves voltában a művész vésőjétől kitünően jellemzett lepedő az ábrázolás érthetőségét még inkább fokozza, s körülményeit világosabbá teszi.

S a mily tisztán jut kifejezésre a kompiziczió jelentési tartalma, ép oly tiszták a szobor formái, nemesek körvonalai, előkelő ritmusu a mozdulata. Az istennő meztelensége nem bántó, sőt fönséges összhangba simul a benne kifejezésre jutó ideával, mely a női eszményt a tenger hullámaiból kristályos ragyogással szüli világra.

Praxitelesz az istennőt már közelebb hozza a földhöz, s emberibb tulajdonságokkal ruházza föl. A kyrenei Aphrodite, vagy legalább is annak tipusa a Kr. e. IV-V. századból, mindenesetre a Praxiteleszt megelőző időkből származik. A khianai és a miloi Vénusz közül inkább ez utóbbihoz áll közelebb. Esztétikai értékre nézve pedig fölülmúlja a siracusi Vénuszt, sőt a nápolyi Nemzeti Múzeum híres Venus Callipygáját is.