Oroszok és nők

Felsőmagyarországból hogy kivertük az oroszokat, sok pesti nő a híres éjszakákon kozákkal álmodott. Rég elfogyasztott olvasmányok váltak az emlékezetben újra aktuálissá. Kozákok, lakkcsizmás tisztek, magasra nyúlt szőke fiuk, akiknek a háború kegyetlensége megnövesztette a szakállukat, de a kis városba érkezve megtisztálkodnak, leberetválkoznak, sőt jószaguvá is teszik magukat otkolonnal, amiből a legfinomabb minőségűt Oroszországban gyártják tudvalevően.

Kozáktisztekről álmodtak a nők és mind hosszú lakkcsizmás gavalléroknak szerették volna őket tudni és amit a kozákok rút, ijesztő és tisztátalan voltáról valaha is hallottak, azt a dajkamesék fantomjai közé szerették volna sorolni. Egészen bizonyos, hogy a kozákok sosem fognak tudni Budapestre jönni.

Nem is kívánjuk, hogy a budapesti nők maguk tanulják meg; hogy milyen is a kozák és hogy melyik hitüknek volt igaza: annak, amely szép lakkcsizmás gavalléroknak képzelte őket, vagy annak a másiknak, amelyik rút és tisztátalan állatként látta a kozákot ? Egy-két hét múlva a felszabadított Lemberg hölgyek amúgy is szabadon mondhatják majd el tapasztalataikat, amelyekből mi, szerencsésebbek, örökre meg leszünk kimélve. De való az, hogy e napokban különös kíváncsiság mutatkozott a pesti hölgytársadalomban az orosz tisztek iránt.

Szinte csodáljuk, hogy ez úri delnők nem fordultak közelebbi informáczióért oda, ahol ezt leginkább kaphatták volna, az Oroszországból meg a háború elején Budapestre menekült magyar és osztrák artistanőkhöz. Mert a varieté, amely a háború kitörése előtt olyan jól élt Oroszországban, visszatért. Visszatértek a nők, a selymek, a csipkék és a pénz is.

De nem kell őket félteni attól, hogy a rubel elértéktelenedése folytán vagyonukat vesztik. Az életnek és a kisebbrendű dobogónak e kitűnő művésznői már régesrégen szép jó magyar körmöcbányai aranyokra, örökké érvényes magyar takarékpénztári könyvekre váltották fel a rubelt, amely most úgy szökik le felénk, mint nagy téli hidegben a cső higanya.

Baj tehát nincsen és az Oroszországból idekerült, visszakerült, hazakerült magyar artistanők csapatja, e vidám, kicsiny, szép és gazdag kolónia a legjobban érzi magát. Lehet, hogy van közöttük, akinek kedves embere esett el az orosz katonák között, vagy a magyarok között, vagy mind a kettő között, egyszerre mind a kettők között. A háború olyan zavaros, olyan forgatagos valami, hogy abban soha senki egészen pontosan ki nem ismerheti magát.

De elmúlik, mint minden, úgy ez is egyszer. Elmúlt a béke, el fog múlni a háború is. Visszatérnek a nyugalomnak, a szerelemnek és a gazdagodásnak aranynapjai. Nem lesz muszáj újra hivatalból haragudni a hosszú kozáktisztekre, akik most kis lovakon ülve görbe kardokkal hadonásznak, akik béke időben tiszta, jószagú, sőt jópénzüknek is mutatkoztak. Az Oroszországból idemenekült segédművésznők legalább így vallják. És nekik csak lehet hinni.