A MAC nemzetközi versenye

A MAC-nak az Üllői-uti pályán rendezett nemzetközi atlétikai viadalán – tekintettel az azt követő nemzetközi football-mérkőzésre – tekintélyes számu közönség jelent meg. A délelőtti esős idő délutánra derüssé s így a viadalra nézve is kedvezővé vált.

Ezen körülmények mellett sem volt a verseny sikerült és érdekes. Mindenekelőtt nagy mértékben az érdekesség rovására ment, hogy a versenyszámok legtöbbjében, noha a programmon a nevezéseknek egész légiója szerepelt, alig egy-két versenyző indult, sőt két szám walk-overben "került eldöntésre".

Ezzel arányban állanak a elért eredmények is, amelyek zöme bizony alacsony nívón van. Ezek a jelenségek azonban nem a MAC-on mulottak, hanem kétségkívül azon, hogy a szeptember 9-én rendezett hadibajnoksági viadal óta huzódó háromheti versenyszünet alatt az atléták nem igen mutattak hajlandóságot a trenírozásra s így nem is álltak starthoz, vagy ha még is megreczkírozták azt, silány eredményükkel kellett beérniük.

Mindez azonban eltörpült a mellett a kellemetlen incidens mellett, a mely a viadalt megnyitotta. Arról van ugyanis szó, hogy a 100 méteres síkfutásban Szenes határozottan megállapítólag egy rövid mellszélességgel megelőzte a célban az osztrák Rauchot, a célbíró Rauchot nyilvánította győztesnek.

A téves célbíró ítélet, a mely a célvonalnál lévő összes szakemberek egyhangu véleményével ellenkezett, a közönség körében érthetően nagy elkeseredést keltett.
Ezzel a tévedéssel egy jogtalan első hellyel növekedett a versenyben részt vett osztrák atléták győzelmének száma, a melyek megfelelő magyar ellenfelek hiányában amugy is nagyra növekedett.

Horner mind a három sulyszámot megnyerte, Fried a beteg Déván távollétében győzött a 800 méteres futásban, Rauch pedig a neki adományozott 100 méteres futáson kívül a távolugrással – nem kisebb eredménnyel, mint 6.01 méterrel – emelte hátra az osztrákok győzelmeinek számát.

Részletes eredmények:
100 méteres síkfutás.
1. Rauch WAF. 2. Szenes MTK. 3. Sándi SzTC

Sulydobás. 1. Horner WAF 12.38 m. 2. Farkas MTK 11. 05 m.

800 méteres síkfutás. 1. Fried WAF Wien 2 p. 8.2 mp. 2. Bognár MTE. 10 méterrel nyerve.

Magasugrás handicap. 1. Barcsay Jenő MAC 18 cm.e. 1.70 m. 2. Szeles MAC 14 cm.e. 1.60 m. 3. Zsolt FTC scr. 1.60 m.

Diszkoszvetés.
1. Horner WAF 40.29 m. 2. Erdős MTK 37.43 m. 3. Zsolt FTC 32.28 m.

1500 méteres síkfutás handicap. 1. Grosz István FTC 30 m.e. 4 p. 17.6 mp. 2. Haldegger Wien 10 m.e. 3. Klich MTK 55 cm. e. 30 m.-rel nyerve, 6 m.-rel harmadik.

Távolugrás. 1. Rauch WAF 6.91 m. 2. Barcsay MAC

100+200+300+400 méteres II. osztályu staféta. 1. MTE (Pareisz, Bognár, Bene, Seress) 2 p. 14.4 A második helyre beérkezett MAC-csapatot hibás váltás miatt kizárták.

200 méteres síkfutás.
1. Szerelemhegyi Ervin MAC 23.6 mp. 2. Kurunczy TSE. 3. Sándi SzTC 2 méterrel nyerve. 5 méterrel harmadik.

Rudugrás handicap.
1. Barcsay Jenő MAC scr. 2.60 m. Egyedül indult.


3000 méteres síkfutás handicap.
1. Schwarz OTE 220 m.e. 2. Grosz FTC 30 m.e. Bese MTE scr. 15 m.-rel nyerve, ugyanannyival harmadik.

Gerelyvetés. 1. Horner WAF 2. Hanffner MAC 3. Zsolt FTC.

300 yardos síkfutás-handicap.
1. Fedák Béla BSE. 10 m.e. 33.2 mp. 2. Kurunczy TSK 3. Szerelemhegyi MAC scr.