Ősvilági ujjnyomatok

Millió és millió esztendőkkel ezelőtt, mikor még forróbban sütött a nap s hatalmasabb őserővel pezsdült az élet a Földön, óriási területek voltak még viz alatt, melyeken ma a legmodernebb kultura virul. A Föld történelmének ebben a ködös korszakában nem volt még ember: s a csodás tengerek kék tükre, melyet soha nem látott emberi szem, épen ugy eltünt, mint ahogy eltünt az őskor erdeinek szüz paradicsoma, mint ahogy eltemetődött egész állatvilága is.

Eltünt és eltemetődött, - de nem nyomtalanul. Sekély tengeröblök lágy iszapjába tömegestöl kerültek és sülyedtek el a legkülönbözőbb állati ás növényi maradványok: s a lágy iszap csaknem teljes épségben megőrizte ezeket. Még a tengerben élő lágytestüeket s a vizbe hullott legkisebb rovart is sértetlenül megőrizte ez a bársonyos iszap: körülfogta, légmentesen bezárta s midőn kiszikkadva megkeményedett, nemcsak koporsója, hanem páncélszekrénye is lett, melyből természettudósok évmilliók multán gondos elővigyázattal szedik elő az őskori élet csodás kincseit.

Földünk történelmének azt a részét, melyből ugynevezett "kövületek" alakjában állati és növényi élet nyomai maradtak ránk, az ujkori kutatás nagy részekre tagolja. Elsőkorról, másodkorról és harmadkorról beszélünk: persze, csak elméletek alapján és hozzávetőlegesen, mert se időbeli, se tárgyi bizonyitékunk nincs arra, hogy meddig volt a Föld izzón folyékony állapotban s mikor formálódott rajta az első szilárd kéreg. Ebben az áthatatlan, sürü ködben rejtezik az élet eredete is, mert az elsőkor végén Földünk nagy területeit, föl egészen a sarkokig, azoknak a páfrányszerü növényeknek az erdei boritják, melyeknek szénné kövült maradványaival ma kályháinkat fütjük.

A rákövetkező másodkorban kifejlődött a csuszómászók fajtája, kifejlődtek különösen mai krokodiljaink és gyikjaink ősei, még pedig valóban szörnyü alakokban. Ezeket a szörnyetegeket általában "sárkányok" néven foglalja össze a népbabona s mondáiban az ember szörnyű harcokat viv a félelmetes szörnyetegekkel. A hétfejü sárkány meg a griffmadár, a szárnyas oroszlánok meg e bibliabeli egyszarvu, mintha igazi visszaemlékezések lennének egy olyan korra, amikor az embernek valóban nehéz harcokat kellett vivnia ma már kihalt szörnyetegekkel.


Arra nézve azonban, hogy az ember valóban együtt, illetőleg egyidőben élt ezekkel a szörnyetegekkel, a tudomány semmi határozott bizonyítékot nem ád; sőt ellenkezőleg: amennyire ismereteink visszanyulnak a Föld őstörténetébe, szinte teljes bizonyossággal megállapitható, hogy ezek az óriásgyikok már sokkal előbb kihaltak, mint az ember megjelenésének első nyomai mutatkoznak. Viszont azonban bizonyos, hogy ezeknek a csuszómászóknak egyik ágából fejlődtek ki a madarak, egy másik ágából pedig minden valószinüség szerint az emlősök, - a szőrös és melegvérü állatok, melyekkel megkezdődött a Természet legintelligensebb vonala: az emberig fölvezető vonal.

A szárazföldi gerinces állatok föllépésének legrégibb nyomait azonban csak kis részben állapitjuk meg a csontmaradványokból, mert ezeknél sokkal fontosabb bizonyitékok azok a szabályos nyomok, melyeket a másodkor állatai a puha iszapon, a lágy palarétegen hagytak. A geológusok, a Föld őstörténelmének ezek a detektivjei csak a mult század 30-as éveiben lettek először figyelmessé ezekre az "őskori ujjnyomatokra", melyek addig nem is sejtett állatformák létezését bizonyitották. Az első ily leletekre, melyek Németországban bukkantak föl, nemsokára ujabbak is következtek, még pedig Amerikában, Angliában és Afrikában is. Álmélkodva látták az első és hátulsó végtagok lenyomatát, melyek szembetünően az emberi kézre s a majom lábára emlékeztettek; mivel pedig a nyomokon mind az elülső, mint pedig a hátulsó lábak öt ujjuak voltak, s a kézhez hasonlitottak: ezeket az állatokat kézenjáró vagy kézlábu állatoknak nevezték el.

A Tolnai Világlexikona, mely az emberi ismeretek minden ágát felöleli, az "Állatok világa" cimszó alatt, mindjárt az I. kötetben, fölötte érdekesen ir ezekről az őskori emlősökről. Nagyságukra abból lehet következtetni, hogy nyomaik csak valamivel nagyobbak, mint az átlagos emberi kéz; arról azonban, hogy milyen szervezetü állatok voltak ezek a kézlábuak, nagyon keveset tudhatunk.

Csak az bizonyos, hogy a hüvelykujjat már ezek az állatok is épen ugy szembe tudták állitani többi ujjukkal, mint az ember: vagyis fogni, markolni tudtak vele. Az emberi kéz tehát már örökség a történelem előtti idők ködös homályából s ezt az örökséget a jura és triász mesebeli sárkányaitól kaptuk, - sőt még ma is megosztjuk e sárkányok egyenes utódaival: a gőtével s részben a gyikkal is.

Ime, hogyan hámozza ki a természettudós egyetlen őskori ujjlenyomatból a sok millió év előtti őskorszak állatvilágát. Száz és százezer év mulva is megállapitja a rég eltünt világok képét.