A Hősök kardvívóversenye nem úgy sikerült, mint szerettük volna. A beharangozott 35 indulóból mindössze 21 jelent meg a küzdőtéren (az olaszországi diákversenyről fáradtan hazaérkező Rajczy dr. és Bay dr. sem indult), a verseny színvonala elmaradt a régi nagy találkozóktól, a közönség érdeklődése pedig meg a szokottnál is gyérebb volt és a zsűri sem működött egészen kifogástalanul.

Nem tudunk szabadulni attól, hogy a Vívószövetség - az olimpiai játékok elmaradása miatt - nem foglalkozik olyan behatóan az összmunka ügyével, mint kellene. Kevés a tréning és a vívók - a múlttal ellentétben - valósággal kerülik egymást a termekben. Hiányzik a „régi” Santelli-terem, ahol minden elsőrangú vívót meg tehetett találni.

Együtt dolgoztak, sűrűn asszóztak és így a vívás rohamlépteikben fejlődött. Ma pontosan az ellenkezőjét látjuk. Az eredmény? A nívó visszaesése, a versenyek érdekességének hanyatlása és a közönség távolmaradása.

És a zsűri? Túl sok a vitatkozás, nézeteltérés, idegesség és izgalom, ami pedig céltudatosabb beosztással elkerülhető volna. Nem értjük, miért nem hívták meg a versenyen jelenvolt, de nem induló magyar bajnokot a zsűrielnökségbe? Bizonyára csak nyert volna vele a verseny sportszerűsége.

A Hősök kardvívóversenyét Gerevich Aladár, a MAC kitűnő vívója veretlenül nyerte. Villámgyors támadásai pompásan érvényesültek és pillanatig sem lehetett vitás, hogy ő a mezőny legjobbja. Mögötte Maszlay Lajos és Berczelly Tibor megérdemelten és a papírformának megfelelően foglalta el a helyeket.

Örvendetes meglepetést jelentett a Kovács A. Pált holtverseny után megelőzte Palócz Endre erőteljes vívása, míg a jövőbeli reménységet a fiatal Németh Dezső képviselte. Az ő nevével még sokszor fogunk találkozni.

A versenyt - amelyen a Hősök emlékének és a napokban elhunyt Mészáros Ervinnek egy-egy kegyeletes percet szenteltek - Werth Henrik vezérkari főnök és helyettese, Littay András altábornagy, a MAC egykori kiváló versenyvívója is kitüntette megjelenésével.