Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1933 | December

Az oxfordi csapat szerencsés győzelmet aratott Budapesten

Oxford – BKE 2:1 (0:0, 0:0, 2:1)

Szombaton este érkezett Budapestre Oxford válogatott jéghokki csapata. Érdekes, hogy az egyetemi csapatban nincs egy angol sem. Kanadaiakból és amerikaiakból áll a jó képességű csapat, amely most Európában túrázik. A városligeti műjégpályán vasárnap a kora délutáni órákban mérkőzött a Budapesti Korcsolyázó Egylet csapata az oxfordiakkal.

A viadalt nagy közönség nézte végig és különösen arra voltak kíváncsiak, hogy a magyar jéghokki-sport a kanadai Dewar vezetése mellett pár hét alatt mennyire fejlődött. Örömmel állapították meg, hogy a csapat taktikai tudása jobb, mint azelőtt volt, a fiatal játékosok állóképessége azonban még nem áll arányban gyorsaságukkal és taktikai tudásukkal.

Az első harmadidőben a BKE volt a kezdeményező fél és igen sok meleg helyzetet teremtett az oxfordi kapu előtt. Ebben az időben különösen Jeney és Blazsejovszky voltak veszélyesek, de a védelemben játszó Dewar is néhány veszélyes bombát küldött az oxfordiak kapujára, amit azonban a kapus sikerrel hárított el.

A második harmadban a BKE fölénye csökkent, az oxfordiak mindjobban felnyomultak és sokszor veszélyeztették Krammer hálóját. A játék teljesen egyenrangú felek küzdelmét mutatta és egyiknek sem sikerült eredményt elérni.

A harmadik részidő elején óriási lendülettel támadott a BKE, azonnal az angol kapu előtt termettek és nagy kavarodás támadt, amelyben a játékosok egymás hegyén-hátán feküdtek a jégen. A korong azonban elkerülte a kaput. Néhány perc múlva megismétlődött a heves jelenet az angol kapu előtt, de újból eredménytelen maradt a magyar ostrom. Most az angolok lendültek ellentámadásba, amelyből Johnson villámgyors lövése gólt eredményezett (1:0).

A magyar csapatot felvillanyozta a gól és lendületesen támadott. A támadásoknak eredménye Blazsejovszky kiegyenlítő gólja (1:1). Most a döntő gólért indult meg izgalmas küzdelem. Johnson hosszú lövését Krammer elnézte és tipikus potyagóllal dőlt el a mérkőzés az angolok javára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Rövidek Rövidek
Valóban, csak nálunk lett jogszokássá, hogy a tudós, így a...
Kosztolányi Dezső - Magyar rhapsodiák Kosztolányi Dezső - Magyar rhapsodiák
Borzalmas visszatekinteni a közelmúltba s elgondolni, hogy rövid...
Borzalmas katasztrófa a monzai autóversenyen Borzalmas katasztrófa a monzai autóversenyen
Vasárnap a Milánó melletti Monzában az automobilosok nagydíjának...
A déli sarkról visszatért hajó
A déli sark vidékének kutatására indult *Antarctic* svéd hajó...
Odescalchi Miklós herceg leánya tragikus öngyilkosságának részletei Odescalchi Miklós herceg leánya tragikus öngyilkosságának...
Rövid, néhánysoros hír számolt be az elmúlt napokban arról a...
A griffmadarasok nyerték a síjárőrversenyt A griffmadarasok nyerték a síjárőrversenyt
A Kárpát Egyesület vasárnap délben rendezte síjárőrversenyét....
Booth Vilmos tábornok Booth Vilmos tábornok
Nyolczvanhárom éves korában meghalt az „Üdv...
Darányi Ignác † Darányi Ignác †
A magyar agrikultúra gyászbaöltözött nemtője megfordított fáklyával...
Warrenné mestersége Warrenné mestersége
G. B. Shaw a Warrenné mesterségé-t, ezt a korai színművét, negyvenes...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98