Az 1940-es atlétikai évadban legtöbb örömünk távfutóinkban tellett. Sikert sikerre halmoztak s amennyire a háborús viszonyok megengedték, nemcsak idehaza, hanem külföldön is öregbítették a magyar sport jó hírnevét.

Távfutó gárdánk legkiválóbbjai: Kelen, Szilányi, Csaplár, Szabó, Németh, Iglói, Harsányi – hogy csak a legjobbakat említsük – ma már az egész világon ismeretesek, ahol csak valamit is konyítanak a sportok királynőjéhez.

Természetesen a tehetségnek hallatlan szorgalommal kell párosulnia, mert enélkül nincs eredmény. Távfutóink dacolva hideggel, hóval, forrón tűző kánikulai napsütéssel, naponta kétszer, sőt háromszor futottak. Ez a magyarázata annak, hogy Finnországgal egyetemben ma Magyarországé a világ távfutó hegemóniája.

Az atlétikai évad a mezei versenyekkel kezdődött, s már kora tavasszal hétről-hétre összecsaptak legjobbjaink az elsőségért. Nem véletlen, hogy az évad utolsó versenye is a távfutókat hívta egybe.

A népligeti nagykörben rendezte meg az MTK 25 kilométeres távon évadzáró atlétikai versenyét. A kék-fehérek atlétikai szakosztálya minden dicséretet megérdemel azért az önzetlen munkáért, amelyet mai - szűkös anyagi helyzetében - az atlétikáért kifejt.

A versenyen az MTK nagytehetségű távfutója, a tavalyi maratoni-bajnokság győztese. Kiss győzött 1 óra 29 perc 45 mp-es idővel, a csepeli Mauréry előtt, aki 1 óra 30 perc 3.2 mp. idejével pestvidéki kerületi rekordot futott.

Harmadiknak a sepsiszentgyörgyi Gáll érkezett a célba; kár, hogy a táv közepén elnyargalta magát, különben talán még az elsőségbe is beleszólhatott volna. Az atlétikai évad ezzel lezárult, megkezdődik a téli munka, a további komoly előkészület az elkövetkezendő esztendőre.