Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1939 | Május

Kovács Pál (HTVK) nyerte a Hősök kardversenyét

Kassa, május 14.
A fővárosból még szombaton egész autótábor indult Rákóczi városba. Veress Imre dr., a MAC ügyvezető alelnökének vezetésével.

Vasárnap féltizenegy órakor kezdődött meg ünnepélyes külsőségek között a verseny. A feldíszített színház nézőterén helyet foglaltak nagy számban Kassa város és a Felvidék előkelőségei.

Vitéz Somogyváry Gyula magas szárnyalású prológja után bemutatták a közönségnek a magyar kardvívás olimpiai és világbajnokságot nyert hőseit.

A verseny döntőjében a Budapesten lefolytatott selejtezők alapján öt honvédtiszti vívó, három MAC-versenyző és a BEAC-ista Rajczy dr. vett részt. A Hősök Emlékversenye nagy küzdelemre serkentette a vívókat.

A verseny részletes eredménye a következő:
1. Kovács Pál (HTVK) 6 győzelem. 2. Rajcsányi (MAC) 5 győzelem, 3. Rajczy dr. (BEAC) 5 gy., 4. Gerevich 5 gy. (tusaarány döntött a három vívó között!), 5. Zirczy (HTVK) 4 gy., 6. Maszlay (HTVK) 4 gy., 7. Berczelly (MAC) 3 gy., 8. Kőszeghy (HTVK) 3 győzelem, 9. Homorody (HTVK) 1 gy.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Megmozdult hegy Ó-Budán Megmozdult hegy Ó-Budán
A Vörösvári ut mentén lévő ó-budai temető fölött megmozdult a...
Újpest – Hungária 5:0 (2:0) Újpest – Hungária 5:0 (2:0)
A profifutball fönnállása óta nem szenvedett ilyen súlyos vereséget a...
Az uj londoni lordmayor beiktatása Az uj londoni lordmayor beiktatása
Londonban rendkívül fényes ünnepségek között iktatják be hivatalába...
Színházi év Színházi év
Ezúttal nem csupán az irodalmi megszokás késztet, hogy összefoglaló...
Ajánlatok a kassai városi közuti villamos vasut épitésére Ajánlatok a kassai városi közuti villamos vasut épitésére
A kassai városi közuti villamos vasut épitésére hirdetett árlejtésen,...
A Nemzeti Szalon őszi tárlata A Nemzeti Szalon őszi tárlata
A Nemzeti Szalon most megnyílt őszi tárlatán a legnagyobb vonzerőt...
Király Pál országos rekord alatt győzött a marathoni-futásban Király Pál országos rekord alatt győzött a marathoni-futásban
Négy óra hét perckor 11 kiváló hosszútávfutónk indult neki a 42.195...
A labdarugás sportja 1902.évben. (Visszapillantás) A labdarugás sportja 1902.évben. (Visszapillantás)
A legnépszerűbb testedzési nem, a football az idén is, - mint már...
Magyaróvárott elfogták Csehl Ferncet,
Az Összetartás szerkesztőjét, aki lapjában pogromra uszított- a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98