Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1934 | Június

Olaszország nyerte a világbajnokságot

Olaszország – Csehszlovákia 2:1 (0:0, 1:1)

Ötvenezer tomboló néző előtt csak meghosszabbított játék után tudta legyőzni Olaszország Csehszlovákiát

Róma, június 10.
Nagy rendőri és katonai készültség vigyázott a rendre a Mussolini Stadionban, ahol délután félháromkor az állóhelyek már zsúfoltan teltek meg nézőkkel. A tüzes napsugár ellen a közönség úgy védekezett, hogy újságpapírokból csákókat tett a fejére, és a várakozás idejét pedig azzal töltötték, hogy papírgombócokat dobáltak egymásra. Közben az aréna egyik vagy másik részén alkalmi szónokok állottak fel és méltatták a nap jelentőségét. Négy óra előtt megérkezett Mussolini miniszterelnök.

Ötvenezer ember olyan tombolásba kezdett, hogy csak néha-néha hallatszottak a Giovenezza hangfoszlányai, csak annyit lehetett látni, hogy a karmester dirigál. Az evivázás elnyelte a zenekart. A mérkőzés előtt repülőgépek keringtek a stadion fölött, majd négy óra után pár perccel befutottak a pályára a csehszlovákok, akik fasiszta kézfelemeléssel üdvözölték a közönséget.

Viharzott a tüntetés, amikor azúrkék dresszben megjelent az olasz csapat. A tömeg szinte fergetegszerű biztatással küldte rohamra az olasz nemzeti csapatot. A tömeg ilyen elementáris megmozdulását csak a görög sorstragédiákból ismerhetjük.

Első félidő 0:0

A játék első része a csehszlovákok fölényével telt el. Még sem tudtak gólt rúgni, mert az olaszok remekül védekeztek. Az olasz ellentámadások pedig főleg Planicka kapus védésein akadtak meg. Meazza, majd Ferrari bombalövéseit Planicka nagy bravúrral tette ártalmatlanná.

Második félidő 1:1

A második félidőben váratlanul erőteljesebb cseh akciók következtek és a 26-ik percben Puccs védhetetlen gólt lőtt. Halálos csend követte a csehszlovákok gólját, de aztán elementáris erővel kezdett buzdítani az ötvenezer néző. Morajlott, zúgott a tömeg és a nagy hangorkánból villámgyorsan nyomult előre az olasz csatársor.

A csehszlovákok vezető gólja után a 36-ik percben Orsi kiegyenlített. Most egészen felnyomult az olasz csapat, a csehszlovákok már ellövöldözték a puskaporukat és védekezésre szorultak.

A 90 perces játékidő véget ért, Ecklind, a mérkőzés svéd bírája, akinek mint határbíró a magyar Iváncsics és a német Birlem segédkezett, a szabályok értelmében a mérkőzést meghosszabbította.

Győz Olaszország

A kétszer tizenöt perces játékidőben az olaszok voltak fölényben. A meghosszabbítás ötödik percében Meazza nagy erővel elszáguldott a cseh védelem mellett és berúgta a labdát a hálóba.

Ezzel 2:1 arányban megnyerte a mérkőzést az olasz csapat és megszerezte a világbajnokságot. Meazzát, a győztes gól lövőjét összecsókolták a játékosok és a tribünökön is egymást ölelgették a nézők.

Örömtüzek Rómában

A meccs után felhúzták a győzelmi árbocra az olasz lobogót, a második helyre a csehszlovák, a harmadik helyre pedig a német lobogó került. Mind a három csapat felvonult Mussolini páholya elé, aki átnyújtotta a tiszteletdíjakat.

Az olasz csapat megérdemelte a győzelmet és a világbajnokságot is. Igaz, hogy a mérkőzésen a csehszlovákok játszották a kulturáltabb futballt, de technikában az olaszok sem maradtak alul, az ő javukra szól a nagy energia és a gyorsaság.

Az olasz csapatban főleg Meazza és Ferrari, míg a cseheknél elsősorban Planicka kapus volt a legjobb. Róma városában örömtüzek gyúltak vasárnap este. Így ünnepelték a világbajnoki győzelmet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A győztes olasz csapat válukon az edző Vittorio Pozzo Combi olasz kapus a csehszlovák vezető gól után A világbajnok olasz válogatott A csehszlovák válogatott Frantisek Planicka díjával az elvesztett döntő után
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Uitz Béla Uitz Béla
Ritkán volt a szürkeségnek nagyobb kelete, mint manapság –...
A courriéresi bányaszerencsétlenség ujabb menekültje A courriéresi bányaszerencsétlenség ujabb menekültje
A courriéresi bányákban egy hónappal ezelőtt, márczius tizedikén...
Harminc millió embert mozdított el lakóhelyéről a háboru Harminc millió embert mozdított el lakóhelyéről a háboru
A genfi nemzetközi munkahivatal jelentést adott ki az európai...
A földreform állásáról A földreform állásáról
Mivel a földbirtokreform kérdése állandóan napirenden van és Bethlen...
Ami belefér egy kenyérzsákba Ami belefér egy kenyérzsákba
Azt mondják a német katonáról, hogy a kenyérzsákjába két heti élelme...
A bálközi blokk A bálközi blokk
Egyik közírónk – Féja Géza – aki évekkel ezelőtt bejárt...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
A bankárok A bankárok
Vagy legalább nemsokára ott fogunk tartani, ha ez így megy tovább....
Halálos soványítókúrák és a hízási hajlam Halálos soványítókúrák és a hízási hajlam
Órákhosszat várakozunk az egyetemi belgyógyászati klinikán, hogy a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98