Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1901 | Március

A fény gyógyító ereje

Költői képzelettel megáldott tudósok egész serege irta le és mondta már el számtalan változatban, hogy minden, a mi a földön van, a napsugaraktól származik; a napból jön az élet, a hatalmas erők egész sorozata, sőt a föld mélyéből kiásott kőszén, a csodálatos ipari haladás emez éltető feltétele sem egyéb, mint százezer és millió évek előtt a természet erői által raktározott napfény, illetőleg napmeleg.


Tudjuk is mindnyájan a napfénynek ezt a rengeteg fontosságát. Még a tudománynyal jó formán soha sem foglalkozó fölmíves is a tavaszi napfénytől várja boldogúlását, sőt az oktalan állat is reszket és nyugtalankodik, ha egy-egy napfogyatkozás elrabolni látszik a mindent éltető elemet. De mind ennek tudása mellett eddig még a művelt ember is csak ösztönszerűleg használja fel a napfényt, a természetnek ezt a mindenütt feltalálható kincsét s nem igyekszik azt kellőleg hasznára fordítani. Csak újabb időkben kezdeték meg a napfényt mesterségesen is fölhasználni példáúl a fényképezésnél, növénytermesztésnél és gyógyításnál.


A gyógyításnál a napfénynek orvosságúl való alkalmazását első sorban a fényelemzés, a Bunsen és Kirchhoff által feltalált spectral analysis, tette lehetővé. Ez a találmány kimutatta, hogy az előttünk rendesen egyszínűnek látszó napsugár egész sereg színt tartalmaz, melyek között a főbbek: az ibolya-, indigó-kék, a zöld, sárga, narancs és piros, melyek szabályos rendben sorakoznak egymás mellé s közülök a két szélső határon mutatkozó színelemek, az ibolya és a piros, meg az azokon túl fekvő láthatatlan színek azok, melyeknek különös physikai vagy vegyi hatása van az emberi testre, valamint általában az élő szervezetre, s így gyógyító hatásuk is lehet.

 

A piros szín főkép a hőmérsékletet emeli, az ibolyaszín ellenben vegyi változásokat idéz elő. Öntudatosan és tervszerűleg felhasználva, mindkettőnek alkalmazása gyakorlati sikerrel járhat, különösen pedig a mikróbák ellen, melyeket egyes színek erősebb alkalmazása aránylag gyorsan képes elpusztítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Ujabb anyagok a motorok hajtására Ujabb anyagok a motorok hajtására
A benzin, mint motorhajtó szer a mai rendkivüli viszonyok közt csak...
Apponyi és Károlyi Székesfehérvárott Apponyi és Károlyi Székesfehérvárott
Bilkey Ferenc esperesplébános bevezető szavai után Károlyi József...
A stresai agrárértekezlet A stresai agrárértekezlet
Szeptember hó 5-én kezdődött meg az olaszországi Stresában a közép-...
Megszökött egy nagystilü szélhámos Megszökött egy nagystilü szélhámos
Budapesten sokan ismerték Horváth Menyhért soffőrt, illetve –...
Az emberiség legnagyobb csapása: a tüdővész Az emberiség legnagyobb csapása: a tüdővész
A tüdőbaj nemcsak az egyesek betegsége, hanem a családé és...
Öszvérek kerülnek a pesti konflisok elé Öszvérek kerülnek a pesti konflisok elé
A téli sárban, lucsokban, a rozoga pesti kövezeten egymásután dőlnek...
Az élhetetlen halhatatlanság - Ady Endre Az élhetetlen halhatatlanság - Ady Endre
Az történt, hogy az „Irodalomtörténet” cimü folyóirat,...
Kína elnöke Kína elnöke
Juansikkaj, az óriási kinai köztársaság elnöke, a kinai hadsereg...
Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter Bécsben Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter Bécsben
Gróf Andrásy Gyula belügyminiszter Bécsbe utazott s a király január...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98