Dtum
Login with Facebookk
1937 | Október

A húsevő virág

Az egyik legdrágább orchideafajta

Körülbelül 100 esztendővel ezelőtt történt, hogy a trópusokról visszaérkező hajókon kereskedők érdekes virágokat hoztak magukkal. A virágokat babonás hírnév vette körül.

„Húsevő növény” - ezt suttogta a fáma, az európai emberek mosolyogtak ezen a képtelen „babonaságon”, a trópusokon élt férfiak azonban tudták, hogy a furcsa babona ezúttal igaz, mert ennek a növénynek valóban vannak olyan fajtái, melyek legyeket, darazsakat, sőt békákat és egereket ejtenek foglyul és jóízűen el is fogyasztják azokat.

Igy került az orchidea Európába. És a kertészek szerte a kontinensen megkezdték az orchidea tenyésztését. Eleinte az úgyszólván lehetetlennek tűnt és hosszú évtizedek multak el, míg végre az orchideát magról és dugványról üvegházakban felnevelni sikerült.

Az Európában felnevelt orchidea azonban csak halvány mása a trópusokon tenyésző virág szín- és illatpompájának. A trópusokon például valóságos orchideaerdők akadnak, melybe bizony veszélyes az embernek belépni, mert a kábító illat következtében könyen elveszti eszméletét.

Hogyan fogja a húsevő orchidea áldozatát? A virág kitárt kelyhéből bódító illat árad és a kehely mélyén mézsűrűségű és édes folyadék van. Ennek a folyadéknak illata valósággal rabulejti az éhes legyeket, dongókat, darazsakat és bogarakat.

Az éhes légy némi habozás után leszáll a virág szirmára, érzi a táplálék átható illatát és éppenúgy, mint az egeret elbűvöli a csapdába helyezett pörzsölt disznófül, vagy dió illata, a légy, vagy a darázs elveszti óvatosságát.

Lassan elindul a táplálék felé és egyre beljebb kerül az orchidea kelyhébe, félrehárítva a virág szőrszálait, melyek megnehezítik a behatolást. És óvatosságáról végleg megfeledkezve, beleragad a mézsűrűségű folyadékba, nem tud kiszabadulni.

Az orchidea, mint valami kaján ragadozó állat, becsukja kelyhét, a légy végleg fogságba esett. És akkor megkezdődik a virág emésztése. Napokig tart, míg a legyet elfogyasztja és addig zárva tartja kelyhét, hiszen nincs szüksége táplálékra. Aztán, mikor a virág megéhezik, kezdődik minden újra előlről.

A trópusokon vannak egészen különös nagyságú orchideapéldányok, melyeknek kelyhébe még az apróbb békák és egerek is ellátogatnak. Igen gyakran egércsontvázat is találtak az óriási orchideák kelyhében.

Vannak olyan orchideák is, amelyeknek levelein a fogdosó és az emésztő műszerek szembetűnő mozdulatokat végeznek, így fogják meg a rovarokat, akár az emberi tenyér. Ez a bogárfogó eszközük a levél, melynek hosszúkásan tojásdad, sárgászöld levéllemeze a földre terül.

Mirigyek vannak ezen a levélen s a mirigyek a rovar érintésére enyvszerű anyagot izzadnak ki abban a szempillantásban. És aztán felhajlik a levél karimája és begöngyöli a póruljárt látogatót.

Több mint kétezer fajtája él szerte a világon ennek a furcsa és hatalmas növénynemzetségnek. Ki hinné például, hogy a vanília is az orchideafajták közé tartozik?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Húsevő virág Lezárt üvegben őrzik a dugványokat
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98