Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1902 | Július

A sérült *Ariadne*

Bizonyára emlékezetben van még a magyar *Buda* gőzös szomorú sorsa, midőn az *Adria* társaság eme szép hajója ez év tavaszán Afrika és a spanyol partok közt elsűlyedt. Akkor tájban, a *Vasárnapi Ujság*-ban több képet is közöltünk az elsűlyedt hajóról, valamint azon szép afrikai tájakról, melyeket útjai közben érinteni szokott.

 

E képek kiegészitéseűl bemutatjuk most az *Ariadne* nevü hollandi hajót is, mely a szerencsétlenséget okozta az által, hogy neki futott a *Budá*-nak.


Az *Ariadne* régi módi, ócska alkotmány, mely orrán az összeütközés miatt maga is nagyobb sérülést szenvedett, úgy hogy a malagai kikötőbe kellett vonúlnia s képünk is úgy tünteti fel, a mint a mólón összecsoportosult tömeg jelenlétében épen kiköt.


A bajt hozó hajó kapitányát különben az okozott káron kívül a tengerészeti hatóságok még azért is felelőségre vonják,mert az összeütközés után nem hogy mentéshez látott volna, hanem hajójával menekülni igyekezett s hatörténetesen épen egy másik hajó is közelében nincs, talán a *Buda* valamennyi utasa a tengerbe veszett volna.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Őszi bajnoki mérkőzések Őszi bajnoki mérkőzések
A bajnoki mérkőzések őszi fordulója befejezése felé közeledik. A...
Séta az Árumintavásáron Séta az Árumintavásáron
Megnyílt a budapesti árumintavásár és azon, mint minden évben, most...
Veesenmayer és Winckelmann sötét szerepe tisztázódik a politikai rendőrségen Veesenmayer és Winckelmann sötét szerepe tisztázódik a politikai...
A politikai rendészeti osztályon most folyik Edmund Veesenmayer volt...
Az első magyar napilap New-Yorkban!
A kivándorlásnak egyik eredménye, hogy szeptember elseje óta...
Kabai képek Kabai képek
Kaba sziget népe, legkivált a habanaiak, nagy hívei a szamár-tejnek,...
Forrongás Albániában Forrongás Albániában
A nagyhatalmak önálló fejedelemséget csináltak Albániából s már ugy...
Az eladók teljesen eltüntek a részvénypiacról Az eladók teljesen eltüntek a részvénypiacról
A részvénypiacon a mult hét elején bekövetkezett ellanyhulás...
A podolini takácsné A podolini takácsné
Huszonegy rövid novella és rajz van a Krúdy Gyula legújabb könyvében....
Monopóliumot kér egy társaság nemes búzavetőmag kivitelére Monopóliumot kér egy társaság nemes búzavetőmag kivitelére
Szép eredményt értek el Magyarországon az utóbbi években a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98