Vannak szívizomelfajulások, amelyeknek valamilyen fertőző betegség (pl. vérbaj), túlerőltetés, mérgezés, érelmeszesedés, stb. az oka. Az elfajult szívizom munkája nyomába sem ér az egészségesének.

Nevezetesen arra nem képes a szív, hogy a viszerekből visszaszivatyuzza önmagába a vért.A vér „pang” a viszerekben, amelyeknek fala meggyengül s a vérsavó egyrésze kiszivárog, A test szövetei savós folyadékkal itatódnak át, lágy tapintatúk és dagadtak lesznek – amint azt már az előbb láttuk.

Itt az a szoros kapcsolat nyilvánul meg, amely a szervezetben a szív és a vese - e két egymástól látszólag messzefekvő két szerv - között fen áll. Ha a vese sok vizeletet választ ki, akkor ezzel mintegy megkönnyíti a szív helyzetét, hiszen lefölözi azt a folyadékfelesleget, amely lomhán ránehezedik az érrendszer falazatára.

A szívgyengeség következménye gyanánt fellépő vizenyő esetén tehát húgyhajtó szerekkel érnek el kitűnő hatást. Ilyen módon hat pl. az irtott erdőinkben bőven termő borókagyümölcs, amelyből pálinkát is főznek. Erélyes húgyhajtószer ez, amelyet azonban nem szabad sokáig használni, mert izgatóan hat a vesére.

Még egy másik jól ismert növény is szerepel a szív gyógyszerei között. Sőt ez éppen a legáldásosabb medicinája a szívnek: a piros gyűszűvirág. Nagy, mélyzöld levelei, ragyogó, bíborpiros fürtökben elrendeződő virágai vannak és erdős hegyoldalakon nő. Ebben a növényben foglaltatnak a „digitális-vegyületek”. Érdekes, hogy miként terjedt el a világon ezeknek az alkalmazása.

A XVIII. század második felében ismételten felhívták egy angol orvos figyelmét arra, hogy Anglia egyes grófságaiban kitűnő szert ismer a nép a vizibetegség ellen. A gyűszűvirágból főzött tea volt ez. Valóban szinte csodálatos a hatása: a rendetlenül verő szív megnyugszik és egyenletes csapásokkal hajtja ki magából a vért.

Sokezer ember életét mentette már meg ez a virág. De csak apró adagokban szabad beadni a nedvét, különben összegződik az egyes adagok hatása, ami veszedelmes szívgörcsökhöz vezethet.

James Corthley