Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1918 | Szeptember

Báró Eötvös Lóránd nehézségi kutatásainak jelentőségéről

A magyar tudomány haladását meglátta és gazdagodásnak tekinti az egész világ; az a tudós pedig, a ki ezt megcsinálta, maga Eötvös Loránd volt. Sőt még ennél is többet tett, oly tudományos programmot állított fel, a mely előreláthatólag sok évtizeden – sőt talán évszázadon – át fogja foglalkoztatni a világ minden részének tudós vezető köreit.
 
Eötvös Loránd ezt a sikert a nehézségi erőre vonatkozó méréseivel érte el. A következőkben vázlatos képét igyekszem adni azoknak a nagyjelentőségű dolgoknak, a melyekről itt szó van. A nehézségi erő, a mely minden testet lefelé húz, a természetnek legközönségesebb megnyilvánulása. Ennek az erőnek hatása alatt esnek a szabadon eresztett testek lefelé, ez adja súlyukat, melynek folytán az alapra, melyen nyugosznak, nyomást gyakorolnak.
 
A közönséges tapasztalat alapján azt hisszük, hogy ez az erő állandó, hogy független attól a helytől, a hol a test van, azt hisszük például, hogy valamely test súlya a szoba egyik helyén éppen akkora, mint a másikon. Azonban a tudósok már Newton idejében is tudták, hogy ez nincs így, bár akkor még nem volt eszközük, melylyel a különbséget lemérhették volna. A nehézségi erő ugyanis két erőnek, a Föld tömegvonzásának és a Föld forgása folytán fellépő középpont-futóerőnek az eredője.
 
Az első rész nagyjából – de csakis nagyjából – úgy működik, mintha a Föld egész tömege a középpontban volna összesűrítve, azonban a környező vagy a felület alatt levő tömegek szerint módosul, a második rész pedig függ az illető hely földrajzi szélességétől. A nehézségi erő nagyságának és irányának meghatározása Eötvösig lényegében két eszközt használtak: a libellát, a mely a vízszintet, vagyis a nehézségi erőre merőleges irányt mutatja, továbbá az ingát, melynek lengési idejéből ki lehet számítani a tömegegységre működő nehézségi erőt, vagyis a szabad esés gyorsulását. 

Eötvös ezekhez újabb eszközöket csatolt, valamennyinek mintája a torziós inga; ez lényegében függőleges fonalon lógó vízszintes rúd, a mely a vízszintes sikban lenghet. "Egyszerű, mint a Hamlet fuvolája", mondja Eötvös, "csak játszani kell tudni rajta, s úgy mint ebből a zenész gyönyörködtető változásokat tud kicsalni, úgy abból a physikus a maga nem kisebb gyönyörűségére kiolvashatja a nehézségeknek legfinomabb változatait." 

Eötvös e nyilatkozatát nem szabad szószerint venni, a dolog valójában csak most, mikor már biztos működése nyilvánvaló, látszik oly egyszerűnek. Csak Eötvös fényes elméjének, mélyreható analysáló képességének és törhetetlen akaratának sikerült a makranczos és kényes eszközzel megbirkóznia és adataiból használható és fontos tényeket kihüvelyeznie.

Az első, a mi érdekel bennünket, az, hogyan változik valamely kis téren belül a nehézségi erő iránya. Ezt legczélszerűbb és legáttekinthetőbb módon úgy állíthatjuk elő, ha meghatározzuk a nehézségi erő niveaufelületét. Oly felületet kell képezni, a mely minden részében merőleges az ott uralkodó nehézségi erő irányára. Ez a felület végtelen egyszerűséggel meg is valósítható. 

Ha egy edénybe vizet öntünk, akkor annak szabad felszínét a nehézségi erő formálja ki, a mely a víz cseppjeinek csak akkor enged nyugalmat, ha a felszínen egyik sem emelkedik a másik fölé, a mi csak úgy lehetséges, ha a víz felszíne mindenütt merőleges a nehézségi erő irányára, vagyis ha az a niveaufelületbe áll be. Közönséges és durva tapasztalataink révén azt képzelhetjük, hogy az edényben lévő víz felszíne pontos síkfelület. Ez téves felfogás. 

Az víz felszíne niveaufelület és mint ilyen általában görbe felület. Eötvösig ilyen kis téren belül lehetetlen volt a niveaufelület görbeségét constatálni. Eötvös eszközeinek adataiból azonban akár egy tenyérnyi nagyságú niveaufelület görbeségét is ki lehet számítani és meg lehet határozni merre és mennyivel emelkedik vagy sülyed, hol görbül a legerősebben. 

A másik dolog, a mit ki lehet számítani, az, hogy vízszintes irányban továbbhaladva merre és mennyivel változik a nehézségi erő nagysága. Képzeljük, hogy az asztallapon egy ólomdarab fekszik, a mely súlyánál fogva bizonyos erővel nyomja az asztallapot. Ha ezt az ólomdarabot néhány cm-rel odébb tesszük, már megváltozik a súlya, úgy hogy immár már erővel nyomja az asztallapot.
 
A megváltozás mértéke ugyan roppant csekély, úgy hogy eredeti értékének ezermilliomodrészeivel fejezhető csak ki, mindazonáltal Eötvös eszközeinek adataiból e roppant kis változást is egész biztosan ki lehet számítani. Ez adatok áttekinthetőségének növelése végett Eötvös behozta a nehézségi gradiens fogalmát. Ha ugyanis egy pontból kiindulva különböző irányokban haladunk, a nehézségi erő általában különböző mértékben változik. 

Ezek között van egy irány, melynek mentén a változás a legnagyobb. A grandiens immár azt mutatja, hogy ebben a kiváltságos irányban cm.-ként mennyivel változik a nehézségi erő (dynekben kifejezve). A grandiens iránya megmutatja a legnagyobb változás írányát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Eötvös Loránd Báró Eötvös Loránd menedékház Eötvös gravitáció
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Romániai hírek Romániai hírek
Félnapos közös miniszteri tanácskozás Bécsben. A Romániából érkező...
A Shaw- darab premierjén A Shaw- darab premierjén
A Shaw- darab premierjén valami kópé elhíresztelte egy magas, szikár,...
A háború képei A háború képei
A háburu képei. A balkáni háborunak, noha még döntés nem történt, már...
Meghalt Karl Kraus Meghalt Karl Kraus
Bécsben meghalt Karl Kraus közíró, olvastam valamelyik magyar...
Ignotus -  A politika mögül Ignotus - A politika mögül
Olyasmit olvastam nemrég, hogy megjött a szava a radikálisoknak, kik,...
A hol állandó a veszedelem A hol állandó a veszedelem
A Soroksári-uton levő Budapesti Ásványolajgyár Részvénytársaság...
Kádár Béla kiállítása
Egy műbarát összegyűjtötte Kádár Bélának egy csomó rajzát és...
Ilona szerb herczegnő esküvője Ilona szerb herczegnő esküvője
Uralkodóknál szokásos pompa és fény között folyt le az a politikailag...
Sztranyovszky Gömbös berlini utazásáról Sztranyovszky Gömbös berlini utazásáról
Vasárnap délután zászlóbontó nagygyűlést tartott a kormánypárt....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98