Kincsek és az emberiség multjának titkai feküsznek még mindig a föld alatt. Hiszen ókori tudásunkat, a hajdani történelmi népekről való ismereteinket elsősorban a föld alól kiásott emlékekből, leletekből nyertük. Mit tudnánk a babiloniakról, asszírokról, egyiptomiakról az ásatások során felkerült leletek nélkül. Vajmi keveset, hiszen az ókori történetírók Herodotostól Tacitusig csak igen hiányosan tudósítanak e régi népekről.

Érdekes, hogy a történelmi érzék, a történelem szemlélet elsősorban a modern kor, főleg a XIX. század és XX. század terméke. Ez a magyarázata annak is, hogy a föld alá került régiségek feltárása az archeológia számára csak a XVIII. század óta történik. Igaz, Rómában a romok között már a középkorban is történtek ásatások, de ezeknek egyáltalán nem a tudományos, történelmi megismerés volt a céljuk, hanem valami egészen más.

Azért tárták fel e romokat, hogy alattuk megtalálják a hajdani római császárok legendás kincseit, vagy hogy építőanyagot találjanak. Sok műkincs semmisült meg ilyen módon és sok értékes épület anyagát használták fel házépítésre. Arra, hogy a hajdan kövekből tudományos haszon is háromolhat, hogy a történelemnek is haszna lehet belőle, senkisem gondolt.

Történt ugyan pár kísérlet a XV. század óta római és általában itáliai területen kiváló antik műemlékek földerítésére. Igen kiváló művészi alkotások kerültek így napvilágra, a belvederi Apolló, a Laokoon-csoport stb.

1748-ban kezdődött meg a világ első tudományos célú ásatása a Vezúvtól eltemetett Pompei felásása és körülbelül ugyanebben az időben kereste egy angol expedíció Görögországban a hellén kultúra eltemetett emlékeit.

1798-ban egy csodálatos, idegen világ nyomainak felkutatása kezdődött Napóleon egyiptomi expedíciójával. Ez az ásatás egészen új tudományágnak, az egyiptológiának vetette meg alapjait, nem is szólva an hogy a kulturális emlékeken kívül rengeteg arany került a napvilágra.

Azóta megszakítás nélkül napjainkig folyik a mult kincseinek feltárása. Még pár évvel ezelőtt a luxori király völgyben fölfedezett Tutankhamon-sír ejtette bámulatba a világot gazdag tartalmával. A szumírok, kaldeaiak, asszírok, újbabilóniak és perzsák emlékeit a XIX. század első fele óta leginkább franciák és angolok ásatták elő és juttatták el a British Museum-nak, illetőleg a Louvre-nak.

Turkesztánban és Indiában a magyar születésű Stein Aurél végzett ásatásokat és kimutatta e területen a görög-római kultúra érintkezését a kínaival. Ime, már az ókorban ismerte egymást a két idegen világ: Kína és Görögország. Ez ásatásoknak tudományos haszna szinte elképzelhetetlen, de üzleti haszna is óriási volt. Nem is beszélve a sok aranyról és drágaságokról, de például a belvederi Apolló értékét pénzben csak csillagászati számokkal lehetne kifejezni.

S az ásatások lankadatlan erővel folynak ma is. Itáliában az állam finanszírozza őket, másutt múzeumok, magánvállalkozások. Olaszországban csak nemrégiben ástak ki egy csodálatos Vénusz-templomot, mely Kr. e. 48-ból származik. Rómában új ásatási láz tört ki, már eddig is se szeri, se száma az értékes leleteknek.

De exótikus vidékeken is folynak archeológiai kutatások. Indiában egyre-másra akadnak a régi kultúra emlékeire, köztük legnagyobb értékű az a Síva-szobor, melyet Gyaraspurban sértetlenül ástak ki a földből. A mult titkai, kincsek vannak még mindig a föld alatt eltemetve.