Ritka kivételektől eltekintve, a siketnémaság gyermekkorban fejlődik ki. Sokszor előfordul, hogy a kisgyereket azzal a panasszal hozza a szülő az orvoshoz: más gyerekek már régen beszélnek ebben a korban, az enyém meg még csak nem is gagyog! A szülők többnyire azt hiszik, hogy a gyerek beszélőszerveivel van baj ilyenkor. Nem egyszer előfordul, hogy azt kérik, az orvostól: vágja fel a gyerek nyelvét, hogy beszélni tudjon!

A valóságban azt lehet mondani, hogy sohasem ilyen természetű oka van a némaságnak. Egészen máshol van a baj: - a gyerek siket és ezért képtelen megtanulni beszélni. A siketséget, melyet a gyerek magával hoz a világra, sokkal nehezebb észrevenni, mint valamilyen más érzékszervnek a hiányát. Ha a csecsemő vagy kisgyerek nem figyel a hangokra, a környezet szavaira, akkor senki sem gondol arra, hogy talán azért nem figyel, mert nem hallja azokat; inkább azt hiszik, hogy nem érti (ami igaz is) és nem tudja még, hogy oda kellene figyelnie. Ennél a téves megítélésnél kezdődik azonban a baj!

Az a gyermek ugyanis, aki nem hallja a beszédet, nem is tanul meg beszélni. A siketnémaság tehát sosem veleszületett hiba. Illetve csak a siketség az. A némaság csak később társul hozzá. Ha a gyerek nem lenne siket, akkor néma sem lenne. Némaságának az az oka, hogy nem hallja a hangokat, nem hallja a beszédet, azt sem tudja, hogy beszéd létezik és ennek következtében persze ő maga sem tanul meg beszélni.

A szülők csak későn tudják ezt meg. Vagy maguk jönnek rá lassan, vagy csak az orvos magyarázza el nekik. Ez pedig azért baj, mert kellő időpontban kezdve az oktatást, a gyereket egészen jól meg lehet tanítani beszélni, akkor is, ha nem hallja, amit mond vagy amit mások mondanak.

A siketnémák beszédre való megtanításának két módja van. Az egyik az úgynevezett francia rendszer. Itt voltaképpen nem is beszédre tanítanak, hanem jelbeszédre. A siketnéma különböző grimaszokkal és kéz- meg ujjmozdulatokkal érteti meg magát. Felesleges bővebben fejtegetni, hogy ez meglehetősen tökéletlen módszer és a siketnéma csak azzal tudja közölni a gondolatait, aki maga is ismeri a jelbeszédet.

A német módszer már jóval praktikusabb. Hosszas gyakorlatok segítségével, melyek közben a siketnémának feszülten kell figyelnie oktatójának száját vagy a tükörben saját magát, megtanítják beteget arra, hogy milyen ajakmozgásnak milyen hang felel meg. Lassanként ilymódon a „néma” is kezd beszélni, bár maga nem is hallja azt, amit mond.

Bizonyára legtöbb olvasónk hallott már ilyen siketnémabeszédet és tudja, hogy e beszédmodor sok kívánnivalót hagy. Régen törekszenek a szakemberek arra, hogy a beszéd mivoltát közelebb hozzák a siketnémához és ezzel módot adjanak neki arra, hogy érthetőbben, szebben fejezze ki magát. Egy lipcsei gyógypedagógus legújabban igazán eredeti és szellemes módszert eszelt ki erre a célra.

A tanár normális hangsúllyal belebeszél egy mikrofonba, amelyből a beszédnek megfelelően villamos áramok indulnak ki. Az egész berendezés miben sem különbözik egy kis rádióleadóállomástól. Csakhogy a keletkező elektromos áramokat ebben az esetben nem küldik szét a világ mind a négy tája felé, mint a rádiónál, hanem egyszerű drótvezetéken keresztül, melynek egyik sarkát a tanát tartja a kezében, bebocsátják utóbbinak testébe.

A tanár másik kezével az egyik kis siketnémát fogja kézen, úgyhogy rajta keresztül utóbbiba kerülnek a villamos hullámok. A többi gyerek - aki résztvett az oktatásban - láncot alkot, kézen fogja egymást és végül a kör úgy lesz teljes, hogy az utolsó az áramkör másik sarkát tartja a kezében. Mindez jól látható képünkön. Csak azt tesszük még hozzá, hogy a gyerekeknek előbb vízzel megnedvesítik a kezét, mert így jobban vezetődik az áram.

Ilyen elhelyezkedés után kezdődik meg az óra. A gyerekek saját testükben érzik (érzik! - és nemcsak az ajkon látják), hogy mikor hogy hangsúlyozta a tanár, melyik szótagot mondja hangosabban, melyiket halkabban. Szinte önkéntelenül ők is ugyanígy hangsúlyoznak és rövid idő leforgása alatt csaknem ugyanolya értelmessé, tagolttá, „emberivé” válik a beszédjük, mint egészséges társaiké.

Azt lehet mondani, hogy ha a természet mostohasága következtében nem működik a fülük, viszont most nem a fülükkel, hanem az egész testükkel hallanak, de nem hangot, hanem villamos áramot. És hogy az ennek következtében megtanult szép kiejtési mód milyen előnyt jelent számukra az életben, azt mindenki elképzelheti.