Carlheim-Gyllensköld kiindulva abból a feltevésből, hogy a Nap sugárzásának csökkenése a napcentrumtól a szélek felé való átmenetnél a Nap photosphaeréját körülvevő rétegek kioltó hatásától származik, a napsugárzás diffusióját illetőleg érdekes következtetésekre jutott.

Az 1912. évi április hó 17-iki napfogyatkozás alkalmával az összsugárzás meghatározására végzett megfigyelésekből kiszámította ugyanis a napathmosphaera extinctiocoefficiensének értékét, még pedig a napathmosphaerára felvett különböző magasságértékek mellett.

A talált eredmények azt mutatják, hogy a photosphaerában a fény absorptiója oly rétegben történik, melynek vastagsága a napsugár tizedrészével egyenlő, továbbá hogy csökkentő hullámhossz mellett az extinctiocoeffisiens értéke nő. Kitünt továbbá, hogy az extinctio nem a hullámhossz negyedik hatványával, hanem ennek második, sőt első hatványával fordítottan arányos. Ugyancsak levezethető volt még azon eredmény is, hogy a Nap athmosphaerájában az absorptio értéke a földinek mintegy négyezredrésze.

Ismeretes, hogy Abbot ismerte fel először a napsugárzás változását. A helwani (Egyptom) csillagvizsgálón az Abbot-féle értékek ellenőrzésére 1914-ben kezdtek sorozatos megfigyelésekhez. E megfigyelésekből eddig csak annyi ismeretes, hogy a Smithsonian Institution 1.932 értékével szemben a helwani obs. által talált érték 1.782 (Lásd Uránia 1914. évfolyam 322.)