Dtum
Login with Facebookk
1924 | Április

Világóra

Az 1923. évi szeptember havi bécsi árúmintavásárnak egyik érdekessége volt a Siemens és Halske R. T. kiállításán fölállított világóra, mely egyidejűleg mutatja az egyes földrészek nevezetesebb városainak az idejét. Az óra számlapjának kerületén 24 órás időbeosztás van. 12 óra nappali és 12 óra éjjeli idő.

A számlap belső része a Föld térképét ábrázolja, melyen a nevezetesebb városok helyén egy-egy óramutató van felerősítve. A számlap kerülete az időbeosztással együtt meg van rögzítve, míg a számlap belső része a térképpel és az óramutatókkal együtt 24 óra alatt egyszer körülfordul, még pedig a Földnek nyugatról keletre történő forgásának megfelelően a rendes óramutató járásával ellenkező irányban. Így egyszerű rátekintéssel azonnal megállapítható, hogy a Föld bármely részén hány óra van.

A számlap belső részén levő térkép úgy van megvilágítva, hogy a Föld egyik fele állandóan világos, a másik fele pedig állandóan kissé homályos, úgyhogy mindig látható, hogy a Föld melyik részén van nappal és melyik részén éjjel.

A nappalnak és éjjelnek a megállapítása valamely városra nézve a szikratelegráfiában bír jelentőséggel, mert nem mellékes, hogy a fölvevőállomáson nappal van-e, vagy már alkonyodik. Ugyanis a szikratelegráfiai forgalomban az alkonyati és a pirkadási időszak a legkedvezőtlenebb. Minden szikratelegráfiai föladóállomás felszerelhető egy olyan világórával, mely a föladóval összeköttetésben levő fölvevőállomások idejét mutatja.

A kiállított világóra a következő városok idejét mutatta: Helsingfors, Berlin, Greenwich, Buenos-Aires, New-York, San-Francisco, Honolulu, Sydnev, Tokio és Java. (Dinglers Politechnisches Journal, 1923. 17/18. sz. füzet.)

Marusák Dezső.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98